Sokan zarándokolnak el valahova. A muszlimok Mekkába, a keresztények Rómába, a Ferrari szurkolók pedig Maranelloba. Mióta csak az eszemet tudom, Ferrari szimpatizáns vagyok, így elég nagy prioritású tétel volt a bakancslistámon, hogy eljussak oda egyszer. Hála nővéremnek ez az út most összejött, és ha már odamentem, akkor magammal vittem egy Ferrari modellt is, hogy hazatérhessen arra a földre, ahol minden Ferrari született. Biztos olvashattatok már másutt is élménybeszámolókat Maranelloról, de ez most egy kicsit rendhagyó lesz.
Az F2002-es Ferrari, a Hot Wheels gyártósorában látta meg a napvilágot messze Olaszországtól, valahol Kínában. Michael Schumacher világbajnoki Ferrarija, ami hülyére verte a mezőnyt abban az idényben. A csapat szurkolói pedig szívesen emlékeznek vissza erre a típusra, amikor ilyen sikerekben ínséges idők járnak az olasz istálló felett. A modellautó kikerült a gyárból, gyönyörű szép volt és egy bolt polcán várt arra, hogy gazdára leljen. Sajnos az élete ekkor rosszra fordult. Különös kalandok során valahogy eljutott a vén Európába, de menet közben valahol elvesztette gyári dobozát és egykor szép matricái is megkoptak, hátsó gumija megferdült és a por is megfogta a nem rendeltetésszerű tárolás miatt. Szomorúan álldogálhatott egy polcon várva, hogy gazdája apró pénzért végre megszabadulhasson tőle. Ekkor azonban a szerencse végre rámosolygott. Egy magyar srác vette meg és mikor megérkezett kis hazánkba, végre igazi otthonra lelt. Meg lett takarítva, majd egy vitrinbe került, ahol egy elég illusztris társaság tagja lett. Egy kicsivel később új matricákat is kapott így szebb lett, mint új korában. Talán jobbra már nem is fordulhatott volna a sorsra, de lehetett ezt még fokozni. Egyik nap felkerekedett, hogy ellátogasson a Ferrari szülővárosába Maranelloba.
Ezzel a kis történettel remélem sikerült mindenkinek megindokolnom, hogy a sok Ferrarim közül végül miért is ezt vittem magammal. Kicsit féltettem is, mert nagyon nem szerettem volna összetörni vagy elveszíteni, de örömmel jelenthetem, hogy túlélte az utat.
Az F2002-es nagy utazása (fotók: nővérem)
Szóval a Ferrari központja, mit is mondhatnék? Nagyszerű érzés volt oda ellátogatni az olasz istálló rajongójaként. Ezer és egy helyen olvashattok élménybeszámolókat a városról, hogy miket lehet látni és miket lehet ott csinálni, de én most rendhagyó módon közelíteném meg a látogatásomat, modellautó rajongói szempontból.
Én a múzeumban voltam, ahol 1:43-asok és 1:18-asok egyaránt ki voltak állítva. Természetesen a legnagyobb szenzáció az a rész volt, ahova az összes Forma 1-es Ferrarit kiállították 1:43-as méretarányban. Nagyon jól néztek ki abban a tárolóban. Ha tehetném én is kialakítanék egy ilyen részt a szobámban. Ezen kívül a múzeum egyes részein voltak még véletlenszerűen elhelyezve modellautók, amik nekem külön örömmel szolgáltak, hogy ilyeneket is láthattam az életnagyságú Ferrarik mellett.
Az elképzelésem az volt, hogy a múzeumi látogatás után veszek, majd egy Ferrari modellt és erre meg is volt egy szokásostól nagyobb elkülönített pénzügyi keretem. Igaz, páran figyelmeztettek, hogy ne várjak csodát és igencsak a pénztárcámba kell nyúlnom, hogy ha venni akarok valamit. Mondjuk annyiban sem volt egyszerű a dolgom, hogy Ferrariból 1-2 kivétellel szinte az összes megvan, ami nekem kell. Viszont úgy voltam vele, hogy jó-jó, de csak akad majd valami a horgomra. Az első csalódás az volt, hogy a múzeum boltjában egyáltalán nem volt 1:43-as méretarányú F1-es autó. Kicsit hitetlenkedtem is, de sebaj, mert a városban van még néhány olyan tematikus bolt, amiről egy itthoni F1-es rajongó csak álmodozik. Ha jól emlékszem négy boltba tértünk be. A választékra nem igazán volt panaszom, mert bár főleg Brumm, de más modellgyártók portékái is voltak. A baj ott kezdődött, hogy F1-es Ferrari választék alig volt. Hot Wheelses Ferrarit elvétve lehetett látni, Minichampset meg egyáltalán nem. A másik nagy bajom az volt, hogy a piaci ár 1,5-2x-ért árulták a modelleket. Nem azt mondom, mert ha pár euróval drágább csak, akkor lenyelem és megveszem, nem érdekel, de ezt így lehúzásnak találtam. Már nem azért, de ki vesz meg egy 20 eurós kocsit 40-ért, csak azért, hogy elmondhassa, hogy azt Maranelloban vette. Szóval nekem ez kifejezetten csalódás volt, hogy ennyire leakarják húzni a vásárlókat. Pedig nem hiszem el, hogy ha egy kicsit olcsóbban adnák és nagyobb lenne a választék, akkor ne vinnék ezeket a kocsikat, mint a cukrot. Mindegy, nem akarok én beleszólni az üzletpolitikájukba. Szóval modellautó nélkül maradtam, de azt hiszem ez legyen a legnagyobb problémám, hisz jártam a Ferrari városában. Testközelből láttam rengeteg Ferrarit, karnyújtásnyira voltam Michael Schumacher sikert-sikerre halmozó autói mellett, vezettem szimulátort és még annyi mindent tudnék mesélni, ami megérne még egy bejegyzést.
Modellautók Maranelloban (fotók: nővérem)
Az F2002-esem kimaxolta, amit egy modellautónak lehet. Megjárta Maranellot épségben és már vissza is foglalta a helyét a többi Ferrari között. Végezetül csak azt tudom mondani, hogy aki Ferrari rajongó az mindenképp próbáljon meg eljutni ebbe a városba. Viszont azt sem hallgatom el, hogy ajándéktárgyak terén van hova fejlődni az olaszoknak, hogy kiszolgálják ezt az amúgy hatalmas – és nem feltétlenül tehetős – rajongói közönséget. Nem csak modellek terén voltak hiányérzeteim. Szívesen hoztam volna haza egy képeslapot, amit bezzeg sehol sem árultak, de hűtőmágnesből is igen szerény volt a kínálat. Vehettem volna Ferraris ruházatot, amilyet csak akarok, de az árak horribilisak voltak így inkább kihagytam. Hát ez van, de a múzeumot semmiképp se hagyjátok ki, se a gyárlátogatást, ami sajnos nekünk nem jött össze, de nem baj, mert legalább lesz miért visszamenni.
