Ingola

Nem állítom, hogy nagyon sokszor találkoztam volna Publius Vedius Pollio nevével, most is csak véletlenül, lábjegyzetben. Augustus császár embere, híres volt a kegyetlenségéről, az egyik kedvenc szórakozása volt, hogy az engedetlen vagy egyébként bűnösnek talált rabszolgáit egy murénákkal teli medencébe dobatta, ahol felfalták őket a halak. A halakat meg fölfalta utóbb Vedius Pollio, amolyan közvetett kannibálként.

Mígnem egy napon Augustus császár is ott vendégeskedett nála, az egyik rabszolga pedig összetört egy értékes kristály kelyhet. Vedius Pollio már le is folytatta a tárgyalást, ki is hirdette az ítéletet, de a rabszolga térdre esett a császár előtt. Nem az életéért könyörgött, az már úgyis elment, csak hogy valami normálisabb halált halhasson. A császár pedig, láss csodát, megkegyelmezett, és összetörte vagy törette Vedius Pollio összes értékes kristály kelyhét, a rabszolgát pedig fölszabadította. Ebben már nem egységesek a források, de ha nem szabadította föl, akkor az egésznek sok értelme nem volt, amint Augustus kitette a lábát Pollio villájából, el lehet képzelni, micsoda megtorlás következett volna.

A történetet a Pucér szobrok, dagadt gladiátorok, harci elefántok című könyvben olvastam, és nem tudom, mi okom volt rá, hogy ne bízzak meg teljesen a szövegben, mindenesetre utánanéztem az interneten az esetnek és arra a furcsa eredményre jutottam, hogy nem is így történt a dolog. Egyfelől vannak a murénák, amik igazi ínyencfalatnak számítottak, másrészt vannak azok a halak, amelyekkel fölfalatta Vedius Pollio a rabszolgáit, azok viszont orsóhalak (más néven ingolák), amelyeknek tényleg nem szeretne az ember a kezébe vagy szájába kerülni, mert nagyon fájdalmas lehet. Az persze lehet, hogy Publius Vedius Pollio a rabszolgákkal való etetés után megette az ingolákat, mert azok is ehetőek, de a murénák nem tehetnek semmiről. Igazságtalanul vádolta őket Garrett Ryan, a szerző. Vagy csak a fordító?