Harmadik részéhez érkezett a sorozat, amelyben a Benetton Forma–1-es csapatának történetét mutatom be különleges formátumban. A csapat sztorija mellett szó lesz arról is, hogy az egyes modellautók melyik gyártótól, körülbelül mennyiért szerezhetők be. Ebben a részben az 1994 és 1997 közötti időszakot fogjuk kivesézni.

A Benetton sokáig ott volt a tűz közelében, de az áttörés csak nem akart összejönni. Egészen 1994-ig, amikor is Michael Schumacher megszerezte a csapat első egyéni világbajnoki címét. Egy évvel később pedig a Benetton már a konstruktőri bajnokságot is megnyerte. Ezután viszont a német távozott, és egy lassú, fokozatos lejtmenet következett.

Nem szoktam ilyenekkel foglalkozni a blogomon, de most úgy éreztem, hogy nekem is el kell mondanom a véleményemet. Ha valaki nem tudná, a Spark a napokban bejelentette* az új árait, amelyek az 1:43-as modelljei esetében nagyjából 10 euróval* magasabbak. Az első reakcióm nekem is az volt, hogy „elmehettek ti a bús 3,14-csába…”. Viszont azóta eltelt jó pár nap, és felgyülemlettek bennem a gondolatok, amelyekből kerekedett egy spontán bejegyzés a blogomra.

A folytatásban több perspektívából is megvizsgáljuk ezt az egészet. Az ördög ügyvédje szerepében fogok tetszelegni, és megpróbálom körbejárni, hogy mi szólhatott az áremelés mellett, de mellette leszek a gonosz ügyész is, és ízekre szedem a Sparkot, hogy miért csinálta ezt az egészet borzasztó bénán és unszimpatikusan.

Legutóbb írtam a Modena 291-ről, és annyira megtetszett ez a formátum, hogy rájöttem, szívesen folytatnám. Azaz írnék még olyan ritka modellautókról, amelyek megtalálhatók a gyűjteményemben. A sorozat mostani részében a Lotus 101-ről lesz szó, amely egy Romu-kiadás. De mi az a Romu? És miért nagy szám egy Lotus 101-es? A folytatásban kiderül!

Folytatódik a sorozat, amelyben a Benetton történetét mutatom be különleges formátumban. Mesélek a csapat történetének alakulásáról, és mellette azt is megvizsgáljuk, hogy az egyes modellautók melyik gyártótól, körülbelül mennyiért szerezhetők be. Ebben a részben az 1990 és 1993 közötti időszakot vesszük górcső alá. Ez a korszak a csapat lassú, fokozatos felemelkedéséről, valamint egy olyan versenyző feltűnéséről szólt, aki megnyitotta az utat afelé, hogy a Benetton több legyen egy egyszerű erős középcsapatnál.

A gyűjteményem lassan 400 Forma–1-es autóból áll, amelyben több olyan ritka kiadás is szerepel, amelyeket szimplán „csak” megvettem. Nincs mögöttük kalandos beszerzős, matricázós vagy átalakítós sztori, de mégis úgy éreztem, hogy érdemes lenne írni róluk. Ilyen a Lamborghini máig első és utolsó „nem felvállalt” F1-es autója, ami amennyire gyönyörű, annyira elérhetetlen. Nem szimplán drága, hanem már az is ritka, hogy ha valaki eladásra kínálja a sajátját. Nekem viszont a közelmúltban sikerült megszereznem, és szeretném nektek is bemutatni ezt az igazi kincset.

Bár a Forma-1 a blogom fő témája, de ezúttal kiránduljunk egyet az IndyCar világába! Newman/Haas Lola T93/00. Azért nem írtam ki így a címbe, mert akkor valószínűleg csak a legvérmesebb autósport-rajongók tudnák, hogy miről is lenne szó. Nigel Mansell az egyik kedvenc versenyzőm, így igyekszem beszerezni az összes autóját, bár tisztában vagyok vele, hogy ez szinte egy lehetetlen feladat. A brit oroszlán egyedüliként tudta elérni azt a bravúrt, hogy a Forma–1 után az IndyCar-ban is bajnok tudott lenni. Ráadásul egy nagyon szép autóval, amit szerettem volna megszerezni. Kalandos körülmények között ez sikerült is, de nem a legjobb állapotban került hozzám, így rám várt a feladat, hogy kipofozzam. Ennek a történetét szeretném elmesélni nektek a folytatásban.

Egészen hihetetlen, de elértem az 500. Instagram-posztomat! Mi mással is ünnepelhetném ezt a mérföldkövet, mint egy új képgalériás bejegyzéssel. A folytatásban szokás szerint egy csokorba összegyűjtöttem nektek a legfrissebb toyphotography képeimet.

A „McLaren: Pokolból a csúcsra” sorozat formátuma annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, egy másik csapattal a főszerepben folytatom. A választásom a Benettonra esett, hiszen az egykori olasz tulajdonú, de brit székhelyű csapat sztorija egy tipikus bukott hős történet. Ígéretes kezdés után felértek a csúcsra, ahonnan aztán szépen lassan lefelé indultak, és végül leszegett fejjel távoztak a Forma–1-ből. A Benetton története minden volt, csak unalmas nem, és mivel nekem megvan a csapat összes autója, így kézenfekvő választásnak tűnt őket választani. A sorozat első részében az 1986–1989-es időszakot fogom kivesézni történelmi és modellautós szempontból.

Jelenleg 387 Forma-1-es autóm van, amibe még belegondolni is szédítő. Azonban a motorsport iránti rajongásom nem ér véget az F1-nél. Nemrég szemléztem az egyéb motorsport kategóriájú autóimat és rájöttem, hogy abból is akadnak szép számmal különleges darabok, amik megérdemelnének egy sztorit. Ezzel a sorozattal őket szeretném bemutatni nektek, kezdve a szívemhez legközelebb állókkal a legendás Group C gépszörnyetegeivel.

Életem egyik, ha nem a legnehezebb matricázása volt ez. Ráadásul egyből két autót is meg kellett csinálnom. Volt egy pont, amikor azt hittem, hogy feladom, de aztán csak sikerült erőt vennem magamon, és befejeznem a matricázást. Ha kéne egy összefoglalót írnom, arról, hogy a matricázásnál mi minden mehet félre, akkor nem kellene összeollóznom korábbi írásaimból, elég lenne csak elővennem ennek az autónak a történetét. Gyertek velem, és együtt sírjunk vagy nevessünk a megpróbáltatásaimon.