Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor vettem észre, hogy nem meséltem el a korábbi Ferrari F92A átalakításának a történetét. Hiánypótlásként arról is szót ejtek, de elsősorban a Hot Wheels Elite modellautóról fogok mesélni. Arról, hogy mennyire körülményes beszerezni, mennyivel jobb, mint egy Altaya-s kiadás, és arról, hogy milyen kihívásokkal találkozhat az, aki szeretné pilótásra megcsinálni, és feltenni az autóra a dohányreklámokat.

Óhhh, te kit választanál?

Mik az alapvető elvárásaim egy modellautóval szemben? Legyen minőségi, részletgazdag, tartalmazzon pilótafigurát, és ha lehet, ne kerüljön egy vagyonba. Nos, a Ferrari F92A esetében ezeket a feltételeket teljesíteni egyszerűen lehetetlen. Bár sok gyártó kiadta ezt az autót, egyikük sem felel meg az elvárásaimnak. Az Onyx és a Minichamps bár pilótás, de részletességben és kidolgozottságban nagyon gyenge. Mindkét kiadásról hiányoznak a visszapillantó tükrök, és az oldaldobozon lévő légbeömlőket matricákkal oldották meg. Az Altaya egy fokkal jobb választás: minőségben kicsit jobb, mint a Minichamps, de nincs benne pilótafigura. Cserébe nem túl drága, de létezik még legalább két elérhető alternatíva: a Hot Wheels és a GP Replicas. Mindkettő egészen magas minőséget képvisel, de egyik sem pilótafigurás. Ennél nagyobb gond, hogy manapság már mindkettő elérhetetlennek számít. Ha fel is tűnik egy-egy darab a használtpiacon, akkor azokat igencsak aranyáron mérik.

Megfelelő alkalomra várva

Eleinte megelégedtem egy Altaya-s verzióval. Átalakítottam pilótafigurássá, és felmatricáztam Marlboro matricákkal. Sőt! Mivel az Altaya csak Capelli autóját adta ki, így a rajtszámokat is át kellett alakítanom 28-asról 27-esre. Viszont sosem hagytam abba a keresést. Bár a GP Replicas autóinak az árát sokalltam, a Hot Wheels Elite kiadása ideális középutas megoldásnak tűnt, ám sikerült elszalasztanom a kínálkozó lehetőségeket.

Ennek az az oka, hogy sokszor érzem azt, hogy a világ összes pénze sem lenne elég erre a hobbira. Szóval muszáj egy egészséges mértéket szabni annak, hogy mennyit költök modellautóra. Ez azzal is jár, hogy felállítok egy fontossági listát. Ezen a bizonyos listán ott szerepelt az F92A lecserélése is, de igencsak hátul volt a teendők között. Így történhetett meg, hogy előbb a használt piacról, majd a webshopokból is elfogyott ez az autó. Mire észbekaptam, már irreálisan magas áron árulták az F92A Hot Wheels-es kiadását. Nem maradt más hátra, minthogy kivárjam, hogy egyszer valaki talán meghirdeti normális áron. Úgy tűnt azonban, hogy ez a nap sosem fog eljönni. Aztán egyszer böngésztem a neten (szintén egy másik Ferrari után kutatva), és belefutottam egy olasz modellboltba, ahol legnagyobb meglepetésemre volt F92A-s modellautó viszonylag elfogadható áron. Pár napig még gondolkodtam rajta, de végül eldöntöttem, hogy megveszem.

Altaya vs Hot Wheels

Miért kell nekem állandóan variálnom? Miért nem volt jó nekem az Altaya, hiszen időt és energiát öltem bele, hogy átalakítsam? A válasz kissé összetett. Az egyik, hogy a kedvenc csapatom még mindig a Ferrari, és ha van lehetőség, akkor megpróbálom az összes autómat a lehető legjobb ár-érték arányban megszerezni. Például egy 2004-es Hot Wheels Ferrarit nem fogok lecserélni egy Looksmart-ra. Egyszerűen nem nyújt annyival jobbat a Looksmart, hogy megérje annyival többet kiadnom érte. Ha csak a minőségre mennék rá, akkor csak Looksmart, GP Replicas és BBR autóim lennének, ám akkor már egy családi ház árát biztos beleöltem volna a hobbimba. Engem azonban erősen kötnek az anyagi korlátok.

Viszont egy Altaya és egy Hot Wheels Elite között már van akkora minőségbeli különbség, hogy megérje váltani. Félreértés ne essék, az Altaya modellautója teljesen vállalható, de vannak olyan apró részletek, amiket a Hot Wheels jobban csinált meg, és sokat dob az összképen. Az illesztések szebbek, és jobban ki vannak dolgozva az olyan apró részletek, mint a kipufogó. Nem mellesleg az is a Hot Wheels felé billentette a mérleg nyelvét, hogy a keréktárcsákon lévő reklám matricák is ott vannak, míg az Altaya-s autókról ezt lespórolták. Az ilyen apró részletek miatt tartom jobbnak a HW kiadását.

Hot Wheels Elite, alatta pedig az Altaya-s kiadás

Ferrari F92A

Mostanában szeretek sokat mesélni a versenyautó eredetijéről, és ez most sem lesz másképp. Akit ez nem érdekel, nyugodtan ugorja át a következő részt.

A Ferrari a borzalmas 1991-es szezon után szeretett volna visszakapaszkodni az élre. Az F92A fejlesztéséért Jean-Claude Migeot és Steve Nichols (a McLaren MP4/4 megalkotója) volt a felelős, és a cél érdekében nem féltek radikálisan új megközelítéseket alkalmazni. Megpróbáltak egy rendhagyó és aerodinamikailag forradalmian új versenygépet építeni. Migeot sokat merített az F15-ös vadászgépek kialakításából, emiatt lettek olyanok, amilyenek az F92A oldalsó beömlői, de az igazi csodafegyvernek szánt megoldás a dupla padlólemezes kialakítás volt, ami leszorító erőt hivatott volna megnövelni.

Viszont hiába az egyedi megközelítés, az innovatív megoldások, a papíron zseniálisnak tűnő ötletek, az 1992-es szezon csúfos kudarcként vonult be a Ferrari történelmébe. Az autó korántsem hozta azt a teljesítményt, amit szerettek volna az olasz csapatnál, nem beszélve arról, hogy a pilóták is megszenvedtek a vezetésével. Ivan Capelli F1-es karrierjét konkrétan kettétörte az a konstrukció, amely az álmait lett volna hivatott valóra váltani.

A balhét természetesen Migeot és az aerodinamikai részleg nyakába varrták a Ferrarinál, de az igazság nem ennyire fekete-fehér. A Ferrari „szent” V12-es motorja is legalább annyira hibás volt a történetben, mivel nemcsak nehéz volt és megbízhatatlan, de még gázátfújásban is szenvedett, ami 40–50 lóerős veszteséget jelentett.

Alesi második Ferrari-s szezonja így igencsak harmatosra sikeredett. Rengetegszer technikai okok miatt kényszerült feladni a versenyt, viszont tehetségét megcsillogtatva még így is sikerült kétszer elcsípnie a dobogó legalsó fokát a spanyol és a kanadai nagydíjon.

Pilótakérdés

Kellett egy pilótafigura az autóba, és most nagyobb hangsúlyt fektettem az optimális donorautó beszerzésébe, mint a múltkor. Az Altaya-s autónál megelégedtem egy Onyx-os figurával, de annak túl nagy volt a sisakja, és a sisakfestés sem volt szépen kidolgozva, így mindig szúrta kicsit a szememet.

Sikerült egy rossz állapotban lévő Minichamps autót szereznem, amelynek több matricája is lekopott. A pilótafigurát kiszedtem, a kocsit pedig újramatricáztam és eladtam, szóval sikerült a donorautó árának egy részét visszanyernem, de nem is ez volt a lényeg. A pilótafigurát alaposan meg kellett faragnom, hogy beleférjen a Hot Wheels-es autóba, mert az ülés miatt nehéz volt olyan formára kifaragni, hogy jól illeszkedjen. Talán túl sokat is lefaragtam belőle, mire sikerült elérnem azt a formát és magasságot, amivel már jól el tudtam helyezni. Sajnos nem lett tökéletes, de mint mondtam, nem volt egyszerű.

Szerencsére festeni ezúttal nem kellett, csak némi vizuális tuning került fel a sisakra Marlboro feliratok és logók formájában. Na meg a sisak tetején a kék kör alak nem ért tökéletesen körbe, ami miatt kicsit bénán hatott, ezért sötétkék filctollal oldottam meg a kilógó fehér részeket.

A matricázás

Bevallom, nem ezt a Ferrarit volt a legproblémásabb felmatricázni. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen ha ránéztek a képre, akkor ti is láthatjátok, hogy mindössze három matricáról van szó.

A matricákat ezúttal a Spotmodeltől rendeltem, és itt jött szembe velem az első kellemetlen meglepetés. A Marlboro piros megint inkább rózsaszínbe csapott át. Totál nem értettem ezt a dolgot, hiszen az Altaya-s autónál is Spotmodeles matricát használtam, és ott vörös volt a matrica.

A második kellemetlen meglepetés pedig az volt, hogy a dohánypótló matrica, ami a pilótafülke előtti részen volt, túl széles volt az autón. A motorborításon lévő részeket simán letakarta az új matrica, de itt viszont fel kellett szednem a régit. Jöhetett az acetonmentes körömlakklemosó és az idegőrlő munka, hogy úgy távolítsam el a matricát, hogy közben ne sértsek meg más matricát, és ne hozzam fel a festéket. Ezt a feladatot sikerült teljesítenem, így jöhetett az érdemi rész.

A Marlboro matricákat már nem volt túlságosan nehéz felhelyezni az autóra. A következőkre érdemes odafigyelni: úgy tűnik, hogy nehéz elrontani, de nekem is majdnem sikerült, és másoknál is láttam, hogy elkövették ezt a hibát – kissé ferdén tették fel a matricát. A Fiat logó jó referenciapontnak számít!

Továbbá érdemes matricalágyítót használni, mivel a motorborításon van egy hajlat, ezért érdemes egy picit megkezelni a matricát, és fültisztító pálcikával megnyomkodni, hogy szépen rásimuljon a felületre. Végül pedig, de nem utolsósorban, nagyon ügyeljünk arra, hogy ha nem szedjük fel a dohányreklámot pótló matricákat a motorborításról, akkor úgy tegyük fel az új matricákat, hogy ne lógjanak ki alóla a régiek. Nagyon bénán tud kinézni, ha kilóg az alatta lévő matrica.

Végszó

Azt hiszem, végre révbe értem. Egy olyan gyártmányú Ferrari F92A van a gyűjteményemben, amit már nemigen fogok lecserélni. Bár a korábbi lehetőségeket elszalasztottam, de úgy érzem, hogy viszonylag olcsón és nagyobb hiba nélkül sikerült véghezvinnem ezt az átalakítást. Most már büszkén ott virít a vitrinben a szintén Hot Wheels Elite Ferrari F93A mellett. Na igen, annak is van egy jó története, de arról majd legközelebb.

Miért van az, hogy azok lesznek a legbonyolultabb matricázások, amik ránézésre nem tűnnek bonyolultnak? Miért fog ki rajtam egy Marlboro-s McLaren, amikor korábban már annyit megcsináltam, hogy akár álmomból felverve is menne? Válaszok a folytatásban!

Már alig van olyan modellautóm, amiről ne készült volna toyphotography-kép, ezért az Instagram-posztolást is heti egyre csökkentettem. Így nehezebben gyűlik össze egy egész csokorra való fotó, amit itt a blogon meg tudok mutatni, ezért a képgalériás bejegyzések is ritkábban érkeznek majd a jövőben. Amúgy tudom, hogy az év első feléhez képest mostanság ritkán jelentkezek új bejegyzésekkel, de pánikra semmi ok! Sok-sok jó téma van még a tarsolyomban és ahogy lesz kedvem/időm írni, hozom is őket. Addig is fogadjátok szeretettel a legújabb képeket!

A Minardis bejegyzésemben már említettem, hogy miért szeretem a „futottak még csapatok” modelljeit gyűjteni. Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy szeretném minél több csapat autójával színesíteni a gyűjteményem, még ha csak egy-egy darabot sikerül is megszereznem. Főleg az olyan csapatok autóit, amelyek valamiért különlegesek vagy híresek-hírhedtek. Az EuroBrun autója pedig minden, csak nem átlagos. A festése és a formája is nagyon vagány, de a szándékosan eltávolított motorborítás, ami igazán egyedivé teszi ezt az autót, amit a Spark adott ki 1:43-as méretarányban. A folytatásban mesélek a csapatról, az autóról, a versenyzőről és természetesen a matricázásról is.

Azt hiszem majdnem minden magyar gyűjtő gyűjteményében ott lapul Baumgartner Zsolt Jordan-je, amivel első magyarként, első Forma-1-es futamát teljesítette hazai környezetben a Hungaroringen. Ez az esemény leginkább csak nekünk, magyaroknak maradt emlékezetes, de szerencsére a Minichamps jófej volt és kiadta ezt az autót 1:43-as méretarányban. Egy dolog azonban nagyon zavart ezzel a kiadással kapcsolatban, mégpedig az, hogy nem autentikus. Nyilván a dohányreklámok miatt a Minichamps nem adhatta ki úgy az autót, ahogy valójában futott, de engem akkor is eléggé zavar. Elgondolkoztam azon, hogy bár sok emberről tudok, akiknek megvan ez az autó, de hogy van az, hogy nincs átmatricázva senkinek sem? Miután belevágtam a projektben hamar világossá vált, hogy miért...

Akik ismernek, vagy rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, hogy van egy modellautó, ami már egy jó ideje a vesszőparipám. A Minardi M187-esről van szó, amit évek óta tartó hajkurászás után végre sikerült megszereznem és bár nem sok mindent kellett matricázni rajta, de azt is megcsináltam és ennek örömére írok is róla. A folytatásban mesélek magáról az autóról, az öröm és az üresség érzéséről, valamint a beszerzést övező nehézségekről is.

25. alkalommal jelentkezem képgalériával, de vajon ezúttal milyen modellautókra számíthattok a folytatásban? Az utóbbi időben rengeteg remek modell érkezett hozzám, így bőven volt miből válogatni. A teljesség igénye nélkül: klasszikus Ferrarik, Schumacher világbajnok Benettonjai, sőt még maga Enzo Ferrari is tiszteletét teszi a válogatásban - igaz csak kicsiben. Végül, de nem utolsósorban egy izgalmas hír: sikerült megszereznem a kívánságlistám első számú modellautóját. A rendszeres olvasók talán már sejtik, hogy melyik az – a többiek számára pedig hamarosan kiderül, hiszen külön bejegyzést is tervezek róla.

Újabb résszel bővül a sorozatom, amelyben hozzám hasonló gyűjtőket interjúvolok meg. Ezúttal nemzetközi vizekre evezünk, hiszen egy holland úriember lesz ennek a bejegyzésnek a főszereplője, aki modellautós webshopja mellett egy óriási gyűjteményt is magáénak tudhat.

Ferrari rajongóként mindig is nagy becsben tartottam Laudát, hiszen egy roppant sikertelen korszak után hozta el újra a fényt Maranelloba. Modellautók terén sem volt kérdés, hogy megpróbáljak minél többet összegyűjteni a versenygépei közül. Ez persze koránt sem volt olyan egyszerű és olcsó feladat. Először az 1984-es VB győztes McLarenjét sikerült becserkésznem, később az 1975-ös Ferrarija is meglett. Utána megszereztem James Hunt 1976-os McLarenjét, de hogy nézne már az ki, hogy megvan Hunt autója, de Lauda-é nincs mellette? Ezen a ponton már egyértelmű volt, hogy ezt a Ferrarit is be kell szerezni – végül egy átalakítás keretében ez is sikerült. Viszont, ha már idáig eljutottam, akkor miért állnék meg itt? A terv az volt, hogy kigyűjtsem Lauda összes Ferrariját. A folytatásban átnézzük melyik volt az a négy Ferrari, amivel az osztrák versenyzett. Melyik gyártóktól lehet kapni ezeket és röviden mesélek arról, hogy én hogyan alakítottam át őket.

Ahhoz képest, hogy nemrég még azon sopánkodtam, hogy nincs már mit matricázni, most úgy tűnik, futószalagon érkeznek az újabb projektek. Nos igen, ha egy üzlet egyszer beindul. Bár már túl vagyok jó néhány matricázáson, de Mild Seven-es autóhoz eddig még nem volt szerencsém. Most viszont ennek is eljött az ideje. A legutóbbi modellpárbajból megismert Benetton felmatricázásáról fogok mesélni.