Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor vettem észre, hogy nem meséltem el a korábbi Ferrari F92A átalakításának a történetét. Hiánypótlásként arról is szót ejtek, de elsősorban a Hot Wheels Elite modellautóról fogok mesélni. Arról, hogy mennyire körülményes beszerezni, mennyivel jobb, mint egy Altaya-s kiadás, és arról, hogy milyen kihívásokkal találkozhat az, aki szeretné pilótásra megcsinálni, és feltenni az autóra a dohányreklámokat.

Miért van az, hogy azok lesznek a legbonyolultabb matricázások, amik ránézésre nem tűnnek bonyolultnak? Miért fog ki rajtam egy Marlboro-s McLaren, amikor korábban már annyit megcsináltam, hogy akár álmomból felverve is menne? Válaszok a folytatásban!

Már alig van olyan modellautóm, amiről ne készült volna toyphotography-kép, ezért az Instagram-posztolást is heti egyre csökkentettem. Így nehezebben gyűlik össze egy egész csokorra való fotó, amit itt a blogon meg tudok mutatni, ezért a képgalériás bejegyzések is ritkábban érkeznek majd a jövőben. Amúgy tudom, hogy az év első feléhez képest mostanság ritkán jelentkezek új bejegyzésekkel, de pánikra semmi ok! Sok-sok jó téma van még a tarsolyomban és ahogy lesz kedvem/időm írni, hozom is őket. Addig is fogadjátok szeretettel a legújabb képeket!

A Minardis bejegyzésemben már említettem, hogy miért szeretem a „futottak még csapatok” modelljeit gyűjteni. Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy szeretném minél több csapat autójával színesíteni a gyűjteményem, még ha csak egy-egy darabot sikerül is megszereznem. Főleg az olyan csapatok autóit, amelyek valamiért különlegesek vagy híresek-hírhedtek. Az EuroBrun autója pedig minden, csak nem átlagos. A festése és a formája is nagyon vagány, de a szándékosan eltávolított motorborítás, ami igazán egyedivé teszi ezt az autót, amit a Spark adott ki 1:43-as méretarányban. A folytatásban mesélek a csapatról, az autóról, a versenyzőről és természetesen a matricázásról is.

Azt hiszem majdnem minden magyar gyűjtő gyűjteményében ott lapul Baumgartner Zsolt Jordan-je, amivel első magyarként, első Forma-1-es futamát teljesítette hazai környezetben a Hungaroringen. Ez az esemény leginkább csak nekünk, magyaroknak maradt emlékezetes, de szerencsére a Minichamps jófej volt és kiadta ezt az autót 1:43-as méretarányban. Egy dolog azonban nagyon zavart ezzel a kiadással kapcsolatban, mégpedig az, hogy nem autentikus. Nyilván a dohányreklámok miatt a Minichamps nem adhatta ki úgy az autót, ahogy valójában futott, de engem akkor is eléggé zavar. Elgondolkoztam azon, hogy bár sok emberről tudok, akiknek megvan ez az autó, de hogy van az, hogy nincs átmatricázva senkinek sem? Miután belevágtam a projektben hamar világossá vált, hogy miért...

Akik ismernek, vagy rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, hogy van egy modellautó, ami már egy jó ideje a vesszőparipám. A Minardi M187-esről van szó, amit évek óta tartó hajkurászás után végre sikerült megszereznem és bár nem sok mindent kellett matricázni rajta, de azt is megcsináltam és ennek örömére írok is róla. A folytatásban mesélek magáról az autóról, az öröm és az üresség érzéséről, valamint a beszerzést övező nehézségekről is.

25. alkalommal jelentkezem képgalériával, de vajon ezúttal milyen modellautókra számíthattok a folytatásban? Az utóbbi időben rengeteg remek modell érkezett hozzám, így bőven volt miből válogatni. A teljesség igénye nélkül: klasszikus Ferrarik, Schumacher világbajnok Benettonjai, sőt még maga Enzo Ferrari is tiszteletét teszi a válogatásban - igaz csak kicsiben. Végül, de nem utolsósorban egy izgalmas hír: sikerült megszereznem a kívánságlistám első számú modellautóját. A rendszeres olvasók talán már sejtik, hogy melyik az – a többiek számára pedig hamarosan kiderül, hiszen külön bejegyzést is tervezek róla.

Újabb résszel bővül a sorozatom, amelyben hozzám hasonló gyűjtőket interjúvolok meg. Ezúttal nemzetközi vizekre evezünk, hiszen egy holland úriember lesz ennek a bejegyzésnek a főszereplője, aki modellautós webshopja mellett egy óriási gyűjteményt is magáénak tudhat.

Ferrari rajongóként mindig is nagy becsben tartottam Laudát, hiszen egy roppant sikertelen korszak után hozta el újra a fényt Maranelloba. Modellautók terén sem volt kérdés, hogy megpróbáljak minél többet összegyűjteni a versenygépei közül. Ez persze koránt sem volt olyan egyszerű és olcsó feladat. Először az 1984-es VB győztes McLarenjét sikerült becserkésznem, később az 1975-ös Ferrarija is meglett. Utána megszereztem James Hunt 1976-os McLarenjét, de hogy nézne már az ki, hogy megvan Hunt autója, de Lauda-é nincs mellette? Ezen a ponton már egyértelmű volt, hogy ezt a Ferrarit is be kell szerezni – végül egy átalakítás keretében ez is sikerült. Viszont, ha már idáig eljutottam, akkor miért állnék meg itt? A terv az volt, hogy kigyűjtsem Lauda összes Ferrariját. A folytatásban átnézzük melyik volt az a négy Ferrari, amivel az osztrák versenyzett. Melyik gyártóktól lehet kapni ezeket és röviden mesélek arról, hogy én hogyan alakítottam át őket.

Ahhoz képest, hogy nemrég még azon sopánkodtam, hogy nincs már mit matricázni, most úgy tűnik, futószalagon érkeznek az újabb projektek. Nos igen, ha egy üzlet egyszer beindul. Bár már túl vagyok jó néhány matricázáson, de Mild Seven-es autóhoz eddig még nem volt szerencsém. Most viszont ennek is eljött az ideje. A legutóbbi modellpárbajból megismert Benetton felmatricázásáról fogok mesélni.