A gyűjteményem lassan 400 Forma–1-es autóból áll, amelyben több olyan ritka kiadás is szerepel, amelyeket szimplán „csak” megvettem. Nincs mögöttük kalandos beszerzős, matricázós vagy átalakítós sztori, de mégis úgy éreztem, hogy érdemes lenne írni róluk. Ilyen a Lamborghini máig első és utolsó „nem felvállalt” F1-es autója, ami amennyire gyönyörű, annyira elérhetetlen. Nem szimplán drága, hanem már az is ritka, hogy ha valaki eladásra kínálja a sajátját. Nekem viszont a közelmúltban sikerült megszereznem, és szeretném nektek is bemutatni ezt az igazi kincset.

Bár a Forma-1 a blogom fő témája, de ezúttal kiránduljunk egyet az IndyCar világába! Newman/Haas Lola T93/00. Azért nem írtam ki így a címbe, mert akkor valószínűleg csak a legvérmesebb autósport-rajongók tudnák, hogy miről is lenne szó. Nigel Mansell az egyik kedvenc versenyzőm, így igyekszem beszerezni az összes autóját, bár tisztában vagyok vele, hogy ez szinte egy lehetetlen feladat. A brit oroszlán egyedüliként tudta elérni azt a bravúrt, hogy a Forma–1 után az IndyCar-ban is bajnok tudott lenni. Ráadásul egy nagyon szép autóval, amit szerettem volna megszerezni. Kalandos körülmények között ez sikerült is, de nem a legjobb állapotban került hozzám, így rám várt a feladat, hogy kipofozzam. Ennek a történetét szeretném elmesélni nektek a folytatásban.

Egészen hihetetlen, de elértem az 500. Instagram-posztomat! Mi mással is ünnepelhetném ezt a mérföldkövet, mint egy új képgalériás bejegyzéssel. A folytatásban szokás szerint egy csokorba összegyűjtöttem nektek a legfrissebb toyphotography képeimet.

A „McLaren: Pokolból a csúcsra” sorozat formátuma annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, egy másik csapattal a főszerepben folytatom. A választásom a Benettonra esett, hiszen az egykori olasz tulajdonú, de brit székhelyű csapat sztorija egy tipikus bukott hős történet. Ígéretes kezdés után felértek a csúcsra, ahonnan aztán szépen lassan lefelé indultak, és végül leszegett fejjel távoztak a Forma–1-ből. A Benetton története minden volt, csak unalmas nem, és mivel nekem megvan a csapat összes autója, így kézenfekvő választásnak tűnt őket választani. A sorozat első részében az 1986–1989-es időszakot fogom kivesézni történelmi és modellautós szempontból.

Jelenleg 387 Forma-1-es autóm van, amibe még belegondolni is szédítő. Azonban a motorsport iránti rajongásom nem ér véget az F1-nél. Nemrég szemléztem az egyéb motorsport kategóriájú autóimat és rájöttem, hogy abból is akadnak szép számmal különleges darabok, amik megérdemelnének egy sztorit. Ezzel a sorozattal őket szeretném bemutatni nektek, kezdve a szívemhez legközelebb állókkal a legendás Group C gépszörnyetegeivel.

Életem egyik, ha nem a legnehezebb matricázása volt ez. Ráadásul egyből két autót is meg kellett csinálnom. Volt egy pont, amikor azt hittem, hogy feladom, de aztán csak sikerült erőt vennem magamon, és befejeznem a matricázást. Ha kéne egy összefoglalót írnom, arról, hogy a matricázásnál mi minden mehet félre, akkor nem kellene összeollóznom korábbi írásaimból, elég lenne csak elővennem ennek az autónak a történetét. Gyertek velem, és együtt sírjunk vagy nevessünk a megpróbáltatásaimon.

A trilógia záró részében szemügyre vesszük a McLaren versenyautóit a Ground Effect-éra alatt. A csapat épp felszálló ágban volt, de az új szabályrendszer megint visszavetette a brit alakulatot. A wokingiak rövid idő alatt ismét megjárták a poklot, hogy aztán főnixmadárként emelkedjenek fel, és jussanak fel hosszú-hosszú idő után újra a csúcsra. Következzék a történeti áttekintés egy kis modellautós ismertetővel megfűszerezve.

Az első részben végig vettük a 2012 és 2016 közötti időszakot, amiben felidéztük, hogy a McLaren, hogyan lett élcsapatból szinte sereghajtó. Közben pedig azt is megtudhattátok, hogy ezek az versenyautók melyik gyártótól, körülbelül milyen áron elérhetőek a használtpiacon 1:43-as méretarányban. A történelmi és modellautós vonalon maradva, folytassuk a McLaren vesszőfutásának és felemelkedésének a történetét. Következzék a 2017 és 2021 közti időszak!

Nem ezt a bejegyzést terveztem megírni az év végére, de mivel az még egy befejezetlen projekt, és ehhez a témához sokkal több kedvem volt, így inkább ezt írtam meg. Természetesen én is követtem az idei Forma–1 eseményeit, és bár nem mondanám magamat nagy McLaren-drukkernek, de örültem, hogy egy ilyen patinás csapat újra felért a csúcsra. Viszont előtte a brit istálló megjárta a poklot, és arra gondoltam, hogy írok egy kis visszatekintőt nektek 2012-től kezdve szezonról szezonra, hogyan került gödörbe, és hogyan sikerült onnan kimásznia a McLarennek. Természetesen lesz modellautós vonatkozása is a dolognak. Mivel nagyon hosszúra sikerült az írás, így három részben fogom publikálni nektek. Kezdjük az elsővel, ami a 2012 és 2016 közötti időszakot öleli fel.

Ha a Ferrari F93A-ra gondolok, akkor nem tudok őszintén mosolyogni. Nem csak azért, mert egy eléggé csapnivaló versenyautó volt, hanem mert modellautó szempontból keserű szájízt hagyott bennem. Bár nincs nagy rajongótábora az F93A-nak, én mégis szeretem, és már egyszer megszereztem, átalakítottam és felmatricáztam, de sokat szívtam vele, és nem is az lett a legjobb alkotásom. Közben pedig nem adtam fel a hajszát, hogy egyszer Hot Wheels Elite-kiadásban is megszerzem ezt az autót. Ez végül idén sikerült is, de nem ment minden zökkenőmentesen. A folytatásban erről mesélek.