A trilógia záró részében szemügyre vesszük a McLaren versenyautóit a Ground Effect-éra alatt. A csapat épp felszálló ágban volt, de az új szabályrendszer megint visszavetette a brit alakulatot. A wokingiak rövid idő alatt ismét megjárták a poklot, hogy aztán főnixmadárként emelkedjenek fel, és jussanak fel hosszú-hosszú idő után újra a csúcsra. Következzék a történeti áttekintés egy kis modellautós ismertetővel megfűszerezve.

Az első részben végig vettük a 2012 és 2016 közötti időszakot, amiben felidéztük, hogy a McLaren, hogyan lett élcsapatból szinte sereghajtó. Közben pedig azt is megtudhattátok, hogy ezek az versenyautók melyik gyártótól, körülbelül milyen áron elérhetőek a használtpiacon 1:43-as méretarányban. A történelmi és modellautós vonalon maradva, folytassuk a McLaren vesszőfutásának és felemelkedésének a történetét. Következzék a 2017 és 2021 közti időszak!

Nem ezt a bejegyzést terveztem megírni az év végére, de mivel az még egy befejezetlen projekt, és ehhez a témához sokkal több kedvem volt, így inkább ezt írtam meg. Természetesen én is követtem az idei Forma–1 eseményeit, és bár nem mondanám magamat nagy McLaren-drukkernek, de örültem, hogy egy ilyen patinás csapat újra felért a csúcsra. Viszont előtte a brit istálló megjárta a poklot, és arra gondoltam, hogy írok egy kis visszatekintőt nektek 2012-től kezdve szezonról szezonra, hogyan került gödörbe, és hogyan sikerült onnan kimásznia a McLarennek. Természetesen lesz modellautós vonatkozása is a dolognak. Mivel nagyon hosszúra sikerült az írás, így három részben fogom publikálni nektek. Kezdjük az elsővel, ami a 2012 és 2016 közötti időszakot öleli fel.

Ha a Ferrari F93A-ra gondolok, akkor nem tudok őszintén mosolyogni. Nem csak azért, mert egy eléggé csapnivaló versenyautó volt, hanem mert modellautó szempontból keserű szájízt hagyott bennem. Bár nincs nagy rajongótábora az F93A-nak, én mégis szeretem, és már egyszer megszereztem, átalakítottam és felmatricáztam, de sokat szívtam vele, és nem is az lett a legjobb alkotásom. Közben pedig nem adtam fel a hajszát, hogy egyszer Hot Wheels Elite-kiadásban is megszerzem ezt az autót. Ez végül idén sikerült is, de nem ment minden zökkenőmentesen. A folytatásban erről mesélek.

Az idei év utolsó képgalériás bejegyzésével jelentkezem. Valóban, mostanában kicsit lassabban gyűlt össze egy újabb csokornyi fotó. Mióta csak hetente egyszer posztolok Instagramra, itt is belassultak a dolgok. Lehet, hogy a jövőben ritkábban jelentkezem majd ilyen típusú bejegyzésekkel, de ne aggódjatok, van még bőven mit a tejbe aprítani. És hogy mi várható még idén tőlem? Két matricázós történet is készülőben van, amiket mindenképp szeretnék még decemberben befejezni és publikálni — szóval sűrű hónap elé nézünk. Addig is nézzétek meg a legfrissebb toyphotography képeimet!

A gyűjteményem modernizálásából nem maradhatott ki a Benetton B195-ös sem, amelyet a Minichamps nemrégiben újra kiadott. Nemcsak azért csábultam el az új kiadás mellett, mert szebb és részletesebb a kivitelezése, mint a 30 évvel ezelőttinek, hanem mert végre lehetőségem nyílt felmatricázni az modellautót. A folytatásban erről a Benettonról, a régi és új kiadásokról, és a felmatricázásáról mesélek majd nektek.

Szeretem a Sparkot, mert olyan autókat is legyártanak, amelyek másnak eszébe sem jutnának. De ők sem tökéletesek: sok olyan Forma–1-es versenyautó hiányzik még a kínálatukból, amelyek valóban hiánypótlók lennének. Az alábbiakban összeszedtem 12 olyan modellt, amit szerintem a közeljövőben igazán érdemes lenne kiadniuk.

Ez most egy igazán hibrid bejegyzés lesz, hiszen egyszerre fog szólni a Williams FW15-ös felmatricázásáról és egy modellpárbajról, ahol górcső alá veszem a régi és az új Minichamps előnyeit és hátrányait. Tartsatok velem, hogy megtudjátok, megéri-e a Minichamps Finish Line Edition-jét megszerezni, és hogy mivel jár azt felmatricázni.

Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor vettem észre, hogy nem meséltem el a korábbi Ferrari F92A átalakításának a történetét. Hiánypótlásként arról is szót ejtek, de elsősorban a Hot Wheels Elite modellautóról fogok mesélni. Arról, hogy mennyire körülményes beszerezni, mennyivel jobb, mint egy Altaya-s kiadás, és arról, hogy milyen kihívásokkal találkozhat az, aki szeretné pilótásra megcsinálni, és feltenni az autóra a dohányreklámokat.

Miért van az, hogy azok lesznek a legbonyolultabb matricázások, amik ránézésre nem tűnnek bonyolultnak? Miért fog ki rajtam egy Marlboro-s McLaren, amikor korábban már annyit megcsináltam, hogy akár álmomból felverve is menne? Válaszok a folytatásban!