Átalakítás – F2008 Schumacher tesztautó

2019. július 26. - A Gyűjtő

Korábban már említettem, hogy annyira nem rajongok a showcar-okért, meg a különböző tesztautókért, mert én inkább a racecar-okat gyűjtöm elsősorban. Azonban előfordultak kivételes esetek is, amikor „bűnbe” estem és készítettem valami különlegeset, ami kicsit kilóg a sorból.

f2008schumacher.jpg

Michael Schumacher 2006-os első visszavonulása után is sokáig a Ferrari kötelékében maradt. Több alkalommal is tesztelte az F2007-est és az F2008-ast és Felipe Massa 2009-es sérülése után ő volt a legesélyesebb arra, hogy beugorjon a brazil helyett a Ferrari F60-asba. Ám egy sajnálatos korábbi sérülés meghiúsította a dolgot, de ha visszagondolok Badoer és Fisichella vergődésére, akkor lehet hogy nem is annyira nagy kár érte. 2008 február 25.-én Barcelonába érkezett a Forma-1 mezőnye tesztelni, amit az tett különlegessé, hogy a hétszeres német világbajnok is autóba ült és ha már úgy tett, akkor megmutatta, hogy még nem felejtett el vezetni. A tesztnapot a harmadik helyen zárta Raikkonen és Hamilton mögött.

Nem tudnám megmondani, hogy miért pont ezt az autót választottam. Egyik hétvégén a CK-Models oldalán voltak leakciózások és a választékot böngészve merengtem el, hogy ezúttal valami különlegeset kéne csinálni alacsony költségből. Két ötletem volt, az egyik hogy megcsinálom Vettel F2012-esét, amivel a Hungaroringen parádézott 2015-ben a Ferrari Racing Day-en. A másik ötletem pedig Schumacher valamelyik tesztautója volt. Alapos mérlegelés után utóbbi tűnt egyszerűbben kivitelezhetőnek, mivel nem voltam benne biztos, hogy a 2012-es Ferrarira rendesen fel tudom rakni a 2015-ös autóra való matricákat. Igaz, hogy a könnyebb utat választottam, de a java még csak ezután következett. Alapos kutatómunkába kezdtem, hogy Schumacher mikor, hol és mivel tesztelt. Ez nem volt olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek hangzik, mert elég sokat kellett keresgélnem mire elegendő fényképes és írásos bizonyítékot gyűjtöttem össze, hogy elkészíthessem hitelesen az autót.

eredeti-modell.jpg

A beszerzés első része könnyű volt. Az Altayas F2008-as Ferrarit bagó pénzért vettem meg a fentebb említett leakciózások során és volt kimaradva egy szett F2007-eshez való matricám is. A kocsi hamar megjött, még aznap leszedtem a fölösleges matricákat, majd másnap feltettem az újakat. A folyamat a megfelelő donorautó megtalálásánál lassult be. Eleinte biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb találok egy olcsó, kidobásra szánt Hot Wheels-es pilótás autót. Korábban, amikor nem kellett akkor itt-ott belefutottam, de tipikus, hogy amikor kifejezetten kerestem, akkor valahogy egyáltalán nem tűnt fel a piacon egy sem. Szóval hónapokat kellett várnom mire találtam egy olyat, ami olcsó volt és nem sajnáltam szétbarmolni. Legközelebb előbb beszerzem a donorautót, mert elég kellemetlen, amikor minden készen áll csak épp hiányzik egy alkotóelem.

Térjünk vissza kicsit a matricázásra. Az éles szeműek kiszúrhatták, hogy az F2008-ason az F2007-esre való vonalkód matricák vannak felhelyezve. Nem mintha a két modellt nagyon meg lehetne különböztetni egymástól, de azért mégis csak érdekes a dolog. Ezért volt fontos a kutatómunka, mert én kapásból ráraktam volna a 2008-as matricákat, de még szerencse, hogy utánanéztem. Balszerencsémre ez az Altayas modell nem igazán reagált túl jól a körömlakklemosóra. Egyik helyen alig tudtam leszedni a fölösleges matricákat, máshol pedig (pl.: az orr-rész) hiába igyekeztem óvatos lenni sikerült belemarnom azokba a részekbe is, amikbe nem kellett volna. Szóval azokat teljesen újra matricázhattam, elég nagy kínlódás volt vele. Az új matricák felhelyezése azonban nem okozott túl nagy problémát. Talán csak a szokásos örökzöld slágerek voltak megint, mint a hátsószárny, aminél kissé megizzadtam mire mindent a helyére tettem.

Több hónapos várakozás és fürkészés után végre megtaláltam a megfelelő donorautót. Nem volt épp a legjobb állapotban beleértve a pilótát is, de már úgy voltam vele, hogy most már nem válogatok tovább. Hot Wheels-es autót ezelőtt még sosem szedtem szét, így kissé féltem a dologtól, de maga az autó szétkapása nem volt nehéz feladat. Egyszerű csillagcsavarhúzóval kiszedtem a csavarokat, de csak utána kezdtek egyre nehezebbre fordulni a dolgok. A pilótát kibontani a pilótafülkéből nem volt egyszerű és kiderült, hogy a Hot Wheels pilótafigurái két részből állnak. A felsőtest és a lábak, ezeket szét lehetett szedni, akárcsak egy LEGO-t. Ez eleinte bizakodásra adott okot, de hamarosan rájöttem, hogy ahhoz, hogy beültessem az Altayas autóba, alaposan meg kell faragnom a figurát. A pilóta felső testének majdnem a háromnegyedét lemartam mire befért az autóba, a lábakat pedig egész egyszerűen sehogy sem tudtam betenni a helyére, ezért egy kicsit ósdi megoldást választottam azaz gyurma ragasztóval kiformáztam a lábakat, majd piros matricát tettem rá. Nem örülök, hogy így lett megoldva, de vékonyabbra már nem tudtam faragni a lábakat és még így sem fértek be a helyükre. Szerencsére messziről nem feltűnő ez a kis házibarkács módszer. A kormánnyal az SF15-T után itt is meggyűlt a bajom, szóval megint ki kellett vágnom a helyéről, lecsippenteni a fölösleges részt, behelyezni a pilóta kezébe és úgy vele együtt beletenni a kocsiba. Végezetül jöhettek a finomhangolások, azaz a pilóta magasságának beállítása és még a sisakját kellett ellátnom pluszmatricákkal. Végezetül összeraktam, így több hónapos tervezgetés és nem kevés erőfeszítés árán végre kész lett.

Sajnos nem voltam teljesen elégedett a végeredménnyel. Ami nem tetszett az a kocsi piros színe. A teszteken lévő versenyautó nekem kicsit világosabb pirosabbnak tűnik. Festeni viszont nem akartam, ezért így maradt. A másik a láb megoldása, de az, mint fentebb írtam egy kényszer szülte helyzet volt. A harmadik problémám, hogy Schumacher nem teljesen ezt a piros sisakot viselte a teszten. A leggyakrabban használt sisakjának hátulsó része sárga, benne a Ferrari fekete paripájával, de a teszteken teljesen piros sisakkal körözött. Ettől függetlenül nem érzem, hogy olyan rosszul sikerült volna.

Nem tudom, hogy átjön-e, hogy mennyire nem volt egyszerű munka ez, pedig máig úgy hiszem, hogy  még mindig ezt az autót volt egyszerűbb megcsinálnom, mintsem a másikat. Ha az ember átalakításra adja a fejét, akkor mindig fel kell készülnie arra, hogy rengeteget kell improvizálnia. A lényeg az, hogy egy igazán különleges darabbal bővült a gyűjteményem.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr5614945412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P4K 2020.03.28. 21:42:14

Hali! Véletlenül akadtam rá a blogodra, elolvastam kb 3 vagy 4 cikket és elég érdekesek.
Engem is érdekelnek a modellek (vagy makettek) de mindössze 2 autóm van plusz 6db 1:5ös bukósisakom.

Érdekes, ahogy átfaragtad a 2007es Ferrarit Schumacherre.

Úgy vettem ki, hogy Ferrari drukker vagy. Pilóta szinten kit támogatsz?

Hány modell autód van és mióta foglalkozol velük?

Üdv: Peti

A Gyűjtő 2020.03.29. 10:36:24

@P4K:
Szia Peti!
Köszönöm szépen! :)
Igen, úgy vettem észre, hogy egyre több embert érdekel a téma. Engem 2011-ben "fertőzött meg" és azóta gyűjtöm őket. Most 213 darabnál tartok. Igaz csak az 1:43-asokat gyűjtöm és sisakom még nincsen.
Igen, Ferrari drukker vagyok, nem igazán szurkolok kifejezetten egy-egy pilótának. Bárki aki a vörös gépeket terelgeti annak szurkolok. :) Régen Senna és Schumacher volt a két nagy kedvencem, de azóta nincs kifejezetten kedvenc pilótám.
Van egy kis bemutatkozóm is ha több minden érdekel, akkor azt ajánlom figyelmedbe. :)
f1modelljeim.blog.hu/2019/03/10/rolam_1612
Köszi a kommentet és nézz még szét a többi bejegyzés között is, hátha találsz még számodra érdekes írást. :)

Üdv.:
Laci

P4K 2020.03.29. 13:58:26

@A Gyűjtő: köszi a választ.
Elolvastam a bemutatkozást, nem semmi a gyűjteményed, nagyon tetszik.
Órákig tudnék kérdezgetni meg erről beszélgetni, de gondolom más dolgod is van :)

Márkában miket ajánlasz egyébként? A HotWheels és Minichamps autói elég jónak tűnnek.

Egy másik kérdés amiben esetleg tanácsot kérnék:

Van egy 1:18-as távirányítós RB7-esem Vettellel a volán mögött, sima elemes történet, nem is volt olyan drága.
Sajnos anno költözésnél kidobtam a dobozt és idővel ugye poros lett én pedig enyhén vizes szivaccsal letörölgettem. Utólag rájöttem óriási hiba volt. Par hónappal később elkezdtek felpöndörödni a matricák szélei.
Lehet ezt orvosolni vagy csak teljes matrica csere a megoldás?
Utóbbi esetben egyszerűen sehol nem találok matrica szettet 1:18as RB7hez.
Nem lenne nagy cucc újat venni csak apumtól kaptam szülinapra és az volt az első modellem így szeretném azt megtartani.

Ha van bármi ötleted nagyon megköszönném.

Üdv

A Gyűjtő 2020.03.29. 16:48:54

@P4K:
Köszi! :) És az még nem is a legfrissebb állapot. Ha lesz időm/kedvem akkor csinálok már egy frissített képet a gyűjteményről. :)
Hát figyu a mit ajánlok az egy elég szubjektív dolog. Itt a fő szempont, hogy mennyire fontos a minőség és mennyit vagy hajlandó költeni erre a hobbira. Vannak Onyx és Altaya-s autóm is, mint ahogy Minichamps, Hot Wheels, Spark vagy Looksmart. Esetleg nézz szét a Modellgyártók menüben itt a blogon. Ott olvashatsz részletesebben róluk. :)
Húh, hát jót kérdeztél. Sajnos, ha elkezd felpöndörödni a matrica azzal már sok mindent nem tudsz kezdeni. Nekem is volt ilyen és próbáltam hol matricalágyítóval, hol feszítővel egy fültisztítópálcika segítségéve visszanyomni, de egy szerencsés kivételtől eltekintve inkább csak több kárt okoztam, mint amennyit javítottam.
Néztem én is, hogy ehhez a modellhez sajnos nem kapható matrica. Ezt sajnálom. :( De amúgy nem lehetett valami hú, de jó minőségű a matrica ha egy kis vizes szivacstól ezt csinálta. Ezekre a távirányíthatós kocsikra nem szoktak túl strapabíró matricákat tenni.
Szóval nem tudom, szerintem ne bántsd, mert inkább csak rontasz a helyzeten. Majd még körbekérdezek egy-két ismerősömnél, hogy mit lehetne megpróbálni.

P4K 2020.03.29. 16:59:12

@A Gyűjtő:
Én is sejtettem, hogy jobb, ha hagyom így, ahogy van.

Ebayen nézelődök egyébként és sajnos ma épp lemaradtam egy aukcióról.
3 McLaren volt ami 26 fontért ment el.
Häkkinen 1999es autója, Coulthard 2004ese és Berger '91es gépe.
Mindegyik Minichampses volt és elég szépek.
Most egy 97es Villeneuve féle Williamset figyelek épp ami 5 fonton áll és állítólag mint condition.

Amúgy az RB7esen kívül csak egy SF70H-m van Bburago kivitelben.

Az nagyon tetszik de nem nagy a Bburago kínálat vagy csak nem jó helyen nézelődök.
Talán épp a negatív tapasztalat miatt nézek inkább festett és nem matricázott modelleket, de nem azért zárkózom el a matricástól, csak talán jobban vigyázok majd rá.

Érdekelne egy up to date kép a gyűjteményedről, netalán közeli képek it ha lehet!

A Gyűjtő 2020.03.29. 20:29:17

@P4K:
Akkor még lenne még egy ajánlásom. A Tippek-trükkök-tanácsok menüpontnál van egy-két cikk, hogy ha Ebay-ről akarsz vásárolni modellautót, akkor mire figyelj oda. :) Vagy ha biztosra akarsz menni, akkor modellekre szakosodott webshopokat tudom ajánlani. Külföldi a CK-Models, itthon a Pit Lane Modelshop-ot favorizálom.
Hát, én a Bburago-ért nem nagyon vagyok oda. Volt nekem, nem is volt olyan rossz, de szerintem az a legkevésbé színvonalas gyártó, akik F1-es autókat adnak.
Ha lesz időm, hangulatom és kedvem, akkor fotózok és teszek fel majd új képet. Addig meg ajánlom figyelmedbe a galéria menüpontot, oda is szoktam kitenni képeket egy-egy autóról. :)

P4K 2020.03.29. 21:39:31

@A Gyűjtő:
Értem, köszi a választ.
Én Angliában élek és itt régen a 2013-ban teljesen bezárt ModelZone foglalkozott ezzel.
Interneten nézelődök de nehezen találok olyan helyet ahol nem ömlesztve nyomják a gyengébb és jobb típusú modelleket.
Az gyorsan világossá vált, hogy az Onyx talán a leggyengébb, viszont legolcsóbb márka.
Nem szeretném elkapkodni a gyűjtést, lehetőleg olyan kocsikat szereznék be, amiket később sem szeretnék lecserélni.
Talán nem túl meglepő, hogy most nyert igazán teret az érdeklődésem a modellek iránt, mivel ugye mindenki kénytelen otthon ülni.

Van egyébként itt egy magazin is ami 2 hetente jelenik meg és minden számban van egy pár oldalas leírás valamint egy 1:43-as modell.
Még egyet sem láttam élőben, de elég olcsó, 10 font egy szám és a használt áruk sem túl magas. Mindez plusz a képek amiket látok kicsit arra enged következtetni, hogy azok sem a legjobbak, némelyiknél még mintha az arányok sem stimmelnének 100%-osan.
Belinkelem az oldalt, ha esetleg ránézel érdekelne a véleményed.
f1carcollection.com/magazine.php

Egyébként visszakanyarodva magához az F1-hez én '98 óta követem aktívan. Az első verseny amit láttam Berger sérülésből visszatérő versenye volt a Benettonnal amit meg is nyert.
Amég versenyzett Hakkinen

P4K 2020.03.29. 21:43:02

@P4K: *neki szurkoltam, aztán Kiminek, majd Vettelnek.
A McLaren támogatás mélyen mindig is megmaradt, kivéve amikor Kimi a Ferrarihoz ment, akkor őt tamogattam, nálam valamiért a pilóta mindig előrébb volt a csapatnál.
Manapság Vettel a kedvenc, csapatként pedig talán még mindig a McLaren.
Ettől függetlenül én sem vagyok annyira függő mint régen, elég rossz irányba mozdul a sport sajnos.

A Gyűjtő 2020.03.30. 18:30:05

@P4K:
Angilában nem sok modellboltról tudok, de amiket mondtam, azok szállítanak külföldre is. Az más kérdés, hogy most nem tudom mennyire szerencsés külföldről rendelni. Ki tudja, hogy holnap nem fognak-e megakadni az áruk a határokon, na érted.
Hát nem akarom arcodba tolni a reklámot, de nézz be a Pit Lane Modelshopba. Ott nem-igen találsz gagyikat. :)
Hát ha sorrendet kéne felállítanom - szigorúan szubjektíven - akkor valahogy így nézne ki egy lista a modellgyártókról:
1. Looksmart
2. Minichamps & Spark holtversenyben
3. Hot Wheels
4. Altaya
5. Onyx
6. Bburago
Amúgy ez egy jó elgondolás, amit mondtál. Ha valamit visszacsinálnék a gyűjtésemmel kapcsolatban, akkor azaz, hogy tudatosabban gyűjtöttem volna. Az idők során legalább egy tucat autót eladtam vagy elcseréltem, mert rájöttem, hogy a minőségibb kiadás jobban kellene. Megszakadt a szívem értük, mert úgy voltam vele, hogy ami hozzám kerül azt már nem adom el, aztán mégis máshogy hozta a sors. Most már tényleg sikerült úgy kialakítani a gyűjteményemet, hogy nem szándékozok eladni belőle.
Persze, hogyne ismerném ezt a sorozatot. :) Ezek Altaya autók. Nem rosszak, de nem is egy Minichamps minőségűek. Nekem is van egy pár. Ilyen autókból csináltam meg a 91-es Jordan-t, 92-es Williams-et vagy a 2015-ös Ferrarimat. Az átalakításoknál olvashatsz is ezekről. Mindegyiknek van valami szépséghibája, de őszintén szólva ennyi pénzért abszolút megéri. Annyi bajom van csak velük, hogy nem pilótásak, csak az eaglemoss mellékáguk, de ez kicsit hosszú. Az Altaya-s cikkemben leírtam a lényeget. :)
Én nekem gyermekkorom ködös emlékeiből felrémlik még 1-1 verseny az 1990-es évek elejéről, de amikor már tudom és emlékszem is, hogy néztem az F1-et, az olyan 1995 és 96 közé datálható. Amúgy én is kicsit kiábrándultam a sportból, de a modellezés megmaradt. :)