Valljuk be őszintén, ez a versenyautó valami eszméletlenül királyul néz ki. Ezek voltak az első gondolataim, amikor megláttam az első mintaképet erről az autóról. Az 1980-as évek eleje kicsit homályos nekem, de tudtam, hogy pár évig már akkor is a mezőny tagja volt az Alfa Romeo. Mivel az olasz márkától már vannak modellautóim a kezdeti időszakból és a legmodernebb korból egyaránt, evidens volt, hogy a köztes korszakból is be kell szereznem egyet.

Ez a kocsi úgy néz ki, mint egy McLaren, de mégsem az? Ez mégis hogyan lehetséges? Úgy, hogy annak idején egy szponzor akár több csapatot is támogatott. Ebben az esetben a Marlboro, de említhetnénk a Camelt is jó példaként, akik több csapat autóján is feltűntek, még ha sokszor csak kisebb felületen is. Viszont az valóban nem volt túl gyakori, hogy két autó szinte teljesen ugyanúgy nézzen ki. Mármint festésre... (Most rád nézek, Ligier JS41-es...) Márpedig a McLaren MP4/1 és az Alfa Romeo 183T zavarba ejtően hasonlított egymásra. Főleg amikor a britek úgy döntöttek, hogy ők is fekete elsőszárnyvéglapokkal állnak rajthoz. Biztos örültek neki a kommentátorok.

Így készült a 183T

Néhány szó a kocsiról nagy vonalakban. Az Alfa Romeo pocsékul zárta az 1982-es évet, ezért az olaszok néhány változást eszközöltek annak reményében, hogy versenyképesebbek legyenek. Bár maga a 183T az előző évi 182B továbbfejlesztett változata volt, mégis sok mindenben különböztek egymástól. Kikerült a nehéz és megbízhatatlan V12-es Alfa-motor, helyére pedig egy jóval erősebb V8-as erőforrást építettek. A kasztnit pedig az a Gérard Ducarouge tervezte át, aki korábban sikeres autókat készített a Forma-3-as Euroracing csapat számára is. (Lábjegyzet: miután az Alfától kirúgták, többek között Senna Lotusait is ő tervezte.)

Versenytörténelem

A kocsi valóban sokkal versenyképesebb lett, mint elődje, amit jól mutat, hogy Andrea de Cesaris kétszer is a második helyen végzett. Mi a rossz hír? Az, hogy a megbízhatósággal továbbra is hadilábon álltak az olaszok. A 22-es rajtszámú Alfa mindössze ötször ért célba, kilencszer kiesett, egyszer pedig diszkvalifikálták. Ennek ellenére a konstruktőri bajnokságban a nagyszerű hatodik helyen végeztek, megelőzve olyan, szebb napokat látott istállókat, mint a Tyrrell, a Ligier vagy a Lotus. Az olaszok tehát reményekkel telve várták a következő évet, hogy még előrébb lépjenek. Narrátor: De nem így lett. 1984-ben még szereztek pár pontot, de az 1985-ös szezon annyira tragikusan alakult az olaszok számára, hogy inkább kiszálltak a száguldó cirkuszból, és 2018-ig vissza sem tértek.

Még egy kis érdekesség az autóról

A 183T nem ezzel a festéssel kezdte meg a szezont. Az évad elején a Benetton színeiben pompázott, de a ruhamárka fokozatosan csökkentette a támogatást, majd év közepén elhagyta a csapatot, hogy a Tyrrell főszponzora legyen. Az olaszoknak azért nem kellett annyira szomorkodniuk, hiszen a Marlboro lett az új főszponzoruk. És még egy érdekesség a végére: Csodálkoztok, hogy miért nincs márkajelzés a gumikon? Valóban, kicsit furcsán néz ki így az autó. Az Alfa Romeo gumibeszállítója 1983-ban a Michelin volt, és (eddig számomra érthetetlen okokból, de ha valaki tudja a választ, akkor írja meg kommentben!) az egyik versenyen voltak márkajelzések a gumikon, de volt olyan is, ahol nem. A dél-afrikai nagydíjról is találni olyan képeket, ahol látszik a Michelin felirat, és olyat is, ahol úgy tűnik – lehet, hogy csak az árnyékok miatt – hogy nem volt szponzor a gumikon. Mindenesetre a Spark úgy döntött, hogy inkább nem teszi rá.

A beszerzés

Mivel biztosra akartam menni, hogy legyen ilyen modellautóm, ezért a Tibormodeltől előrendeltem a modellt (Kapható még egy darab Tibinél, ITT megtudjátok venni – Igen, ez itt a reklám helye :) ). A Spark kicsit megcsúszott vele, de végül megjelent így én is kézhez kaphattam a saját példányomat. Az eredeti tervekben itt szerepelt volna egy monológ a Packeta szerencsétlenkedéséről, hogy hogyan sikerült nekik bő két hét alatt kiszállítani a modellautót, amit máskor két nap alatt véghez tudnak vinni, miközben teljes bizonytalanságba és idegbe tartottak és az ügyfélszolgálatuk teljesen elérhetetlen volt. DE! Úgy döntöttem, hogy a magam és mások nyugalma érdekében inkább nem tépném fel újra ezeket a sebeket.

A matricázás

Amikor az első termékfotókat megláttam, már akkor elhúztam a számat. A Spark megint azt a „jó” szokását alkalmazta, hogy a tiltott szponzor első és utolsó betűjét az autóra rakta, aminek továbbra sem látom sok értelmét. Aki fél a matricázástól, annak nem ettől a mankótól jön meg a kedve hozzá. Aki pedig már gyakorlott a matricázásban azt meg bosszantani fogja, hogy nagyon be van határolva. Engem bosszant egy kicsit, hogy ilyenkor nem tudom ízlés szerint igazítani a matricákat és ez akkor tud dühítő lenni, mint amikor a Ligier JS43-ast csináltam meg, akkor látványosan nem jó helyre volt pozícionálva a matrica, mint ahogy az a valóságban volt. Persze, mondhatnánk, hogy könnyítés, mert így szinte tuti nem lehet elrontani (…), de engem inkább zavar. Főleg, ha belegondolok, hogy sokan nem merik felmatricázni az autójukat és ekkor ilyen béna félig felmatricázott autót kapnak. Az tényleg üdvözölendő, hogy gyárilag mellékelik a matricákat a Spark-nál, viszont azt hadd döntse már el a gyűjtő, hogy felakarja-e rakni vagy sem. Ez a félmegoldást továbbra sem gondolom jónak.

A következő sokk, akkor ért amikor megláttam a matricákat. Míg a Zakspeednél tényleg csak a hiányzó betűket mellékelték, addig itt a teljes feliratokat. Elsőre azt hittem, hogy nem is stimmelnek a felirat méretei, de amikor alaposan kiméregettem, akkor megnyugodtam, hogy minden rendben. Ha le kellett volna szednem a csonka feliratokat, akkor biztos, hogy gutaütést kapok. Mondjuk így sem voltam elragadtatva, hogy farigcsálnom kell a matricákat és tulajdonképpen nem a kocsira ragasztom rá a feliratokat, hanem az átlátszó matricarétegre. Sajnos ezek nem jönnek át a képeken.

Maga a kocsi matricázása nem volt különösebben nehéz. Főleg, hogy úgymond be is voltam határolva. Nem mellesleg az is nagyon sokat segített, hogy mivel egy új autóról van szó, így mások már felmatricázták, így voltak fent a neten jó minőségű nagyméretű képek. Ezek óriási segítségek voltak. Tulajdonképpen mindennek megvolt a helye, egyedül egy kicsi Marlboro matricának nem találtam sehogy sem a helyét. A legnehezebb rész kétségkívül a fehér felirat volt a hátsószárnyra. Nem tudom miért, de a teljesen fehér matricák sokszor nagyon furcsán viselkednek. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a műanyag hátsószárnyon abszolút nem akart csúszni semerre sem a felirat. Végül persze megoldottam.

Végszó

Nagyon örülök ennek az autónak, mert egy újabb gyöngyszem került a gyűjteményembe. Még akkor is, ha a 80-as évek eleje nem tartozik nálam gyűjtési szempontból a fókuszba. Annak meg különösképpen örülök, hogy sikerült nagyobb probléma nélkül felmatricáznom.