Az évek során írtam más oldalakra is, mint például a Pit Lane Modelshopra. Viszont sajnos mivel a webshop bezárt, ezért a blogbejegyzéseim sem érhetőek már el. Az írásaimat azonban sikeresen átköltöztettem a saját blogomra, hogy ne vesszenek el. Ha pedig már úgy is így alakult, akkor ez az oldal lesz a gyűjtőhelye, azoknak az írásaimnak, amik nem feltétlenül kapcsolódnak a modellezéshez vagy a blogomhoz. A címre kattintva olvashatjátok el ezeket az írásokat.
Az aszfalt királyai – mi igaz, és mi hamis abból, ami a filmben történt? Egyik nagy kedvencünk volt Az aszfalt királyai című film, de mint bármelyik életrajzi filmben most is kiszíneztek pár dolgot az alkotók. Most górcső alá vesszük az alkotást és megnézzük, hogy mi az, ami híven tükrözi a valóságot, és mi az, amiben ferdítettek a készítők.
Rajtszámok bűvöletében Minden versenyautót egyedivé tesz a rajtszáma, amit visel. Főleg a mai Forma-1-ben, amikor is a rajtszám összeforr a pilótákkal.
Mire jók a szponzori matricák? Régen igencsak meg kellett szenvednünk azzal, ha a tiltott dohányreklámokat fel akartuk tenni a modellautóra. Mára viszont a helyzet egy fokkal könnyebbé vált.
Drive To Survive 4. évad - véleménycikk Ebben a cikkben Laci, és Dénes gondolatait osztjuk meg veletek, hogy milyen is lett a DTS negyedik évada.
Drive To Survive 5. évad - véleménycikk Nagyon kíváncsi voltam, hogy megtud-e újulni a Drive to Survive, mert szerintem kezdet elfáradni a sorozat. Sőt, odáig megyek, hogy talán a legutóbbi évad volt messze a legrosszabb mind közül.
Schumacher - A Netflix filmje a Legendáról - véleménycikk Michael Schumacher az egyik kedvenc pilótám, így tűkön ülve vártam a bemutatót attól a pillanattól kezdve, amikor kiderült, hogy elkészítik ezt a filmet.
Filmkritika - Az aszfalt királyai Bár nem éppen ez a blogom fő profilja, de nem mehetek el szó nélkül az elmúlt évek legjobb autós témájú filmje mellett.