Minden elkezdődik valahol. Az első modell, ami elindítja lavinát és gyűjtővé teszi az embert. Az én első F1-es autóm egy Onyx gyártmányú Jordan 194-es volt, amit még annak idején a Vaterán, 1000 Ft-ért vettem. Vicces belegondolni, hogy ma már egy matricát sem kapsz ennyi pénzért, nemhogy egy modellt.
Az én modellgyűjtő szenvedélyem 2011-re datálható vissza. Történt, hogy egy szép napon bementem apám szobájába, hogy megbeszéljünk valamit. Ő éppen a Vaterát túrta modellvasutas dolgok után kutatva. Beszélgetésünk során rá-rápillantottam a monitorra és ekkor megláttam őt, az első „szerelmemet”. Az egyik ajánlott termék volt az oldalon és megkértem apámat, hogy kattintson rá és nézzük már meg, hogy micsoda. Úhhh hát ez egy modellautó! Ráadásul egy 1994-es Jordan, ami azért hagyott bennem kellemes emlékeket, mert rengeteg boldog órán át nyüstöltem a GP2 nevezetű, igen kiváló F1-es játékot, ami az 1994-es – amúgy nem túl szép emlékű – Forma 1-es szezont dolgozta fel.
Egyre jobban belezúgtam a modellbe és látva, hogy fix áron, mindössze 1000 Ft-ba kerül, nem volt kérdés, hogy meg kell vennem! Szóval megkértem apámat, hogy vásárolja meg Vaterán keresztül, én meg majd kifizetem neki készpénzben. Vicces belegondolni, hogy annak idején nem voltam Vaterára beregisztrálva. Egy jó ideig apám fiókján keresztül vásároltam az autókat, az Ebay-ről pedig szerintem akkor még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák?
Megérkezett a modell és nagyon örültem neki. Innentől pedig már nem volt megállás, elindult a lavina, menthetetlenül elindultam azon az úton, hogy gyűjtő legyek. Akkoriban mit sem tudtam a márkákról, méretarányokról és mi egymásról. Egyszerűen csak megtetszett és mivel olcsó volt meg is vettem. De ezek után már rendszeresen böngésztem a Vaterát újabb és újabb kocsik után kutatva és hát tudjátok hova jutott ez a dolog. Amikor ezt a cikket írom, éppen 184 autónál járok és remélem, hogy még közel sincs itt a vége.
A modellről annyit, hogy köszöni szépen, a mai napig jól megvan a vitrinben a többi Jordan társaságában. Túlélte az ONYX modellek lecserélését, de nyilván az első modellemtől nem válnék meg semmi pénzért sem. Sajnos az idő vasfoga hozzá sem volt kíméletes, egy-két matrica már nincs valami jó állapotban rajta. Szerettem volna újra matricázni a kocsit, de csak a Spotmodel-nél kapható egyedül matrica készlet hozzá, ami a Tameo-s modellekhez való, de sajnos az meg méretben nem jó ehhez az ONYX modellhez. Viszont annyi szépség „tapaszt” kapott, hogy megkapta egy donorautó Minichamps gumiabroncsait. Így mégis csak jobban néz ki, mint azokkal az elnyűtt, rossz minőségű, kopott gyári gumikkal.
Az éles szeműek pedig azt is kiszúrhatták, hogy a modellben lévő pilóta sisakja se nem Rubens Barrichello-é, se nem Eddie Irvine-é. De hát, akkor kié lehet? Egy bizonyos olasz úriemberré, nevezetesen Andrea de Cesarisé. Ő mindössze két futam erejéig terelgette az ír csapat 194-esre keresztelt autóját, amíg pótolta a brazíliai baleset miatt eltiltott Eddie Irvinet. Az olasz egyszer kiesett, viszont a monacoi nagydíjon negyedikként látta meg a kockás zászlót. Itt véget is ért Jordanes pályafutása, mivel a következő nagydíjra vissza kellett adnia helyét az észak-ír kollégájának. Viszont vigasztalódhatott azzal, hogy még 9 futamon indulhatott a 29-es rajtszámú fekete Sauberel, mielőtt egyszer s mindenkorra búcsút intett volna az F1-től. Szóval, talán emiatt is számíthat kuriózumnak ez a kiadás.
Szóval ez lett volna az első modellemnek a története, ami megnyitotta sort a többi előtt. Szokták mondani, hogy „ha egy üzlet beindul” és ez tényleg így van. Meglátod, megszereted és egy életre megfertőz. De igazából tudjátok mit? Én kicsit sem bánom.
