F1-es modelljeim

Modell/makett fogalom magyarázó

2019. július 19. - A Gyűjtő

Mit jelent a showcar, racecar, conversion, diorama? Modell és makett. Mi közöttük a különbség? Ebben a bejegyzésben megpróbálom tisztázni a fogalmakat.

modell-makett.jpg

Ezt a bejegyzést két részre fogom osztani. Az első részben pár idegen fogalmat szeretnék tisztázni, a másikban pedig a makett-modell jelentését fogom boncolgatni.

Szó érte a ház elejét, hogy miért használok sokszor „külföldi szavakat”. Leszögezném, hogy nem a magyar nyelvvel van bajom, de egyes fogalmaknak vagy nincs magyar megfelelője vagy nagyon erőltetettnek hangzik. Ott van például a „racecar”. A legtöbb gyűjtőnek ha megemlítem így angolul, akkor kapásból tudja, hogy miről beszélek, de egy laikus embernek ha azt mondom, hogy „versenyautó”, akkor nem igazán érti mire célzok. A „racecar” egy olyan autó, ami a hivatalos Forma-1-es versenyen részt vett. Ugye megértitek, hogy ezt minden egyes alkalommal, nem szeretném végig írni, amikor megemlítem ezt a fogalmat. Azt mondom, itt az ideje, hogy tisztába tegyünk pár alapfogalmat a modellezéssel/makettezéssel kapcsolatban, mert a későbbi írásaimban többnyire már eredeti alakjukban fogok hivatkozni rájuk.

Showcar: Ennek lehetne a magyar neve bemutató autó, de még sehol sem láttam (beleértve a magyar webshopokat!), hogy így nevezték volna. Egyszerűbb ha szemléltetem, hogy miről is van szó. Vegyünk egy Saubert, aminek a kasztnija 2010-es, de a festése és a szponzori matricázásai 2011-esek. Ez lenne a showcar. Ezek az autók túlnyomó többségben nem szerepeltek versenyeken, maximum teszteken vagy parádékon.

s-l1600_1_1.jpg

Ezt itt egy showcar. 2010-es kasztni (pl.: lásd az f-csatornát), de 2011-es festéssel.  Forrás: Ebay.com

Racecar: Ez amit fentebb is említettem. Olyan autó, ami hivatalos Forma-1-es versenyen részt vett. Egyszerű példa, 2011-es Sauber kasztni, az évi festéssel és szponzori matricázásokkal.

s-l1600_2.jpg

Forrás: Ebay.com

Conversion: Én még nem láttam sehol sem magyarul hivatalos szakzsargonban, de én elneveztem „átalakításnak”. Mondjuk nem volt nehéz dolgom, mert a szó pontosan ezt jelenti. A conversion-t azokra az autókra használjuk, amik modifikálva lettek. Legyen szó az „egyszerűbb” átalakításról, hogy mondjuk az adott autó dohányreklámokkal lett ellátva vagy a komolyabb módosításokról, hogy pilóta lett beleültetve egy üres kocsiba vagy épp kicserélve a vezető figura egy másikra.

csoportkep.jpg

Ezek mind conversion autók. Altayas kocsikban nincsenek pilóták, utólag lettek belerakva.

Dioráma: három dimenziós díszlet-látványelem. A diorámák egy tájat, jelenetet, tevékenységet, történelmi eseményt stb. mutatnak be. Erre is szerintem megint a legjobb magyarázat a szemléltetés. Senna-Prost 1989-es suzukai ütközése remélem mindenkinek megvan. Páran elkészítették ezt a jelenetet. Megcsinálták a bukóteret a hátteret és elhelyezték a két autót, ahogy a valóságban is összeakadtak.

ctysubaxyaegfuh.jpg

1989-es ütközésről készült diorama. Forrás: Twitter

Makettek és modellek 

Egész sokáig abban a hitben voltam, hogy pontosan tudom, hogy mi a különbség a kettő között. Aztán kiderült, hogy az igazság sokkal árnyaltabb, mint gondoltam volna. Tehát volt egy szilárd elképzelésem, de egyik olvasóm hívta fel rá a figyelmemet, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy gondoltam. Kicsit utánanéztem a dolgoknak és egy ici-picit összezavarodtam. Ezért úgy döntöttem, hogy mélyebben beleásom magamat a kérdéskörbe és utánajárok a dolgoknak. Sokat kutakodtam a témában és több modellező/makettező ember véleményét is kikértem különböző tematikus Facebook csoportokban, hogy minél tisztább és átfogóbb képet lássak erről az egészről és egy elég érdekes konklúzióra jutottam.

Összességében úgy vettem észre, hogy kétféle jelentéstartalom létezik. Az egyik, ami népszerű és elterjedt modellező/makettező körökben és én is ezzel az állásponttal értettem egyet. Eszerint a makett, amit te magad raksz össze, modell pedig az amit készen veszel. Szóval én 1:43-as F1-es autókat gyűjtök (amik nem távvezérlésűek stb.) és azokra én modellként tekintek és nem makettként. A környezetemben is, akikkel kapcsolatban vagyok ebben a gyűjtögetős témában mindig is modellként hivatkoztunk ezekre a kiskocsikra.

Viszont van egy hivatalosan definiált fogalom is, erre a két szóra és a megkérdezettek jelentős része ezt tartja mérvadónak. Eszerint a makett valaminek a kicsinyített, nem működő, de külsőleg igen pontos mása. Vannak akik egyedi alapanyagokból, egyedi technikákkal építik meg az elképzelt makettet, és vannak akik előre legyártott apró elemekből építési és festési leírás alapján dolgoznak. A modell pedig valamilyen jármű (vasút, autó, hajó, repülő stb.) kicsinyített, de működőképes mása.

Na akkor most mi is van? Ezek szerint, akkor én és mások is teljesen tévhitben éltünk és a blog nevét is elcsesztem és átkeresztelhetem az egészet?! A helyzet ennél sokkal prózaibb. Mielőtt azonban belevágnék a sűrűjébe hadd említsem meg, hogy most szigorúan az autók szemszögéből vizsgálom meg ezt a dillemmát, mert például a vonatoknál elég éles határvonal van a két fogalom között. Ott elég egyértelműen megvan, hogy ami árammal megy és sínen fut az a modell, míg vannak kifejezetten mozdony makettek, amik csak egy helyben tudnak állni. Viszont az autóknál ennél sokkal árnyaltabb a helyzet, mivel mondjuk egy 1:43-as méretarányú járműbe jelenleg elég nehézkes olyan dolgot beépíteni, ami mozgásra bírná a járművet, de persze sikerült már pár embernek megvalósítania ezt is, akár kisebb méretarányban is, de akkor sem ez a jellemző.  

luke.jpg

Azért ennyire nem tragikus a helyzet.

Sokan úgy tudják, hogy a makett magyar eredetű szó, de igazából a franciáktól vettük át. Viszont a világnyelv nem a francia hanem az angol. Az angoloknál bár jelen van a makett (kit - és ők ott tényleg az összerakós járművekre értik) szó, de a szóban forgó kisautóknál a modelcar kifejezést használják, ami bárhogy is nézzük modellautót jelent. A németeknél makett szó nincs is, ott a modellre és a makettre is ugyanazt a szót használják. Amúgy elég csak az egyik legnépszerűbb német székhelyű modellboltra a CK-models-re gondolni. Talán ennek az anglikán behatásnak tulajdonítható be (Lehet, hogy egy nyelvész professzor jobban tudna nyilatkozni erről), hogy az idők folyamán mi magyarok is inkább a modellautót kezdtük el használni és kialakult az a nézet, hogy a modell, amit készen megveszel, a makett, amit összeraksz.  Amúgy is miért van az, hogy ha beütöm a keresőbe, hogy "makett autó", akkor mindenhol összeszerelhető (főleg Tamiya) autókat találok és nem olyanokat, amiket én gyűjtök? Tisztára ellentmondásos az egész. Azt is figyelembe kell vennünk, ahogy olvasóm is írta, hogy a nyelv nem egy statikus dolog. Továbbá sokan tisztában vannak a hivatalos jelentéstartammal mégis a makettjeiket inkább modelleknek nevezik és vannak olyanok is, akik a végsőkig ragaszkodnak a hivatalos definícóhoz. A lényeg, hogy mindkét álláspont elfogadott és használják. Ez a kérdés szerencsére és remélhetőleg a bejegyzés után sem szít akkora vitákat az emberek között, mint a hal hús-e vagy, hogy a paradicsom akkor most zöldség-e vagy gyümölcs.

A helyzet az, hogy szerintem egyértelmű igazság nincs. A hivatalos definíció szerint egyértelműen megkülönböztetjük a modellt és a makettet, de a magyar köznyelvben a két megnevezés teljesen összemosódott vagy át lett értelmezve így egyes esetekben a modell és a makett elnevezés is megállja a helyét. Igazából embere válogatja, hogy ki melyiket használja. Én maradok a modellnél és a blogomat sem nevezném át. A lényeg, hogy szeressük az autók – és persze más járművek – kicsinyített verzióit, akár mozognak, akár nem.

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm azoknak a csoporttagoknak, akik válaszoltak a felhívásomra, hogy átfogóbb képet kaphassak a témában.

További források amiket felhasználtam:

http://szomagyarazo.blogspot.com/2011/10/makett.html

https://hu.wikipedia.org

http://modellezes.network.hu/blog/modellezes-hirei/modell-vagy-makett-mi-a-kulonbseg

http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=2119

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr2914936018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xtlight 2019.07.20. 19:05:47

A modell-makett megkülönböztetés a mérnöki tudományokból ered, és ott a működőképesség az alapvető szempont. Ez a magyar nyelvben elég egyértelmű, csak a "modellezők", akik fröccsöntött műanyag kiteket ragasztgatnak-festegetnek, valamiért nem szeretik, ha amúgy lingvisztikailag helyesen, makettezőnek nevezik őket. Nem nagy baj ez, a baba szappan meg a levendulaszappan is megél egymás mellett

huleaks4 2019.07.20. 20:15:35

A magyar nyelvben a makett és modell szó soha nem mosódott össze max nálad. Es egyértelműen külön kategória.

huleaks4 2019.07.20. 20:22:56

És van mar készen, összerakva árult makett is.

A Gyűjtő 2019.07.20. 20:26:20

@xtlight: Most ezzel megint újat mondtál, én nem tudtam, hogy még ott is vannak ellentétek. De a lényeg, hogy megférnek egymás mellett. :)
@huleaks4: Oké!

weirdo 2019.07.21. 18:14:48

Modifikálva magyarul? Na, biztos megy:)
süti beállítások módosítása