F1-es modelljeim

Matricázás - McLaren MP4/10

2020. február 28. - A Gyűjtő

Mivel nem készítek olyan sűrűn matricázásokat és átalakításokat, hogy hetente tudjak írni róluk, ezért néha visszakanyaradok egy-egy régebbi munkámhoz, mint most a McLaren MP4/10-es esetében is. Az 1995-ös McLarent, amúgy sem egyszerű beszerezni, főleg ha még azt is szeretnék, hogy Nigel Mansell legyen a pilóta. Viszont, nekem összejött és ha már sikerült, akkor nem álltam meg itt, hanem fel is matricáztam.

mp4-10.jpg

1995-ben a rövid együttműködés után szakított a Peugeot és McLaren egymással és új motorbeszállítója lett a csapatnak a Mercedes személyében. A csapnivaló 1994-es év után Ron Denis-ék szerettek volna újra visszakerülni az élmezőnybe. Ügyükhöz megnyerték 1992 világbajnokát Nigel Mansellt. Viszont ez az együttműködés nem igazán volt gyümölcsöző. Mansell az első két futamon azért nem szerepelt, mert egyszerűen nem fért bele a kocsiba, de a későbbiekben sem javult sokat a helyzet. A San marinoi és a spanyol nagydíjon már ő vezette a hetes rajtszámú McLarent, de mindössze csak egy tizedik hely jött össze neki. Megelégelve azt, hogy nem igazán tud zöld ágra vergődni a kocsival, inkább úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak és végleg szögre akasztja a bukósisakot. Mansell már 1992 után visszavonultt, de 1994-ben beugróként még visszatért pár futam erejéig a Williams-hez és a szezon utolsó versenyét meg is nyerte. Itt abba is hagyhatta volna, úgymond a csúcson és talán nem kellett volna erőltetnie a visszatérést, amiből egy nem túl dicső lezárás kerekedett ki. Mindezek ellenére ő az, aki azon kevesek közé tartozik, akik mind a három nagynál megfordultak pályafutásuk során, hiszen versenyzett a Williams, McLaren és a Ferrari színeiben is. A McLaren további történetét pedig ismerjük. Bár eleinte nehézkesen alakult a Mercedessel való együttműködés, de 1998-ra már világbajnoki erővé kovácsolódtak össze. Más kérdés, hogy ezt a már az 1995-ben is eléggé korosodó Mansell, már nem biztos, hogy versenyzőként érte volna meg.

s-l1600_5.jpg

Ilyen a gyári modell, Marlboro matricák nélkül. Forrás: Ebay.com

Napjainkban azt látjuk, hogy évről-évre szinte alig változnak a kocsik, de régen is volt egyfajta csapásvonal amit a csapatok előszeretettel követtek, így igazi egyedi kocsinak számított 1995-ben a McLaren-Mercedes. A megemelt tűhegyes orr és a motorborítás végén található extra szárnnyal kitűntek a mezőnyből. Emellett pedig mindig is imádtam a Marlboro miatt használt piros-fehér színkombinációt az autóikon, így nem is volt kérdés, hogy kell nekem egy ilyen. Na igen, az egy dolog, hogy kell valami és más, hogy azt meg is kéne szerezni… Vannak kocsik, amiket nagyon sokáig kellett hajkurásznom, mire megtudtam szerezni egyet. Úgy voltam az 1995-ös McLarennel, hogy mindegy nekem, hogy ki lesz a pilóta csak legyen meg végre ez a modell. Sok elbukott licitcsata után a szerencse végül rám mosolygot és a legjobb párosításban sikerült megszereznem ezt az autót. Az MP4/10-es amúgy sem egy gyakori-tucatmodell, de a Mansell-es kiadás igazi ritkaságnak számít. Így nagy öröm volt, amikor sikerült emberi áron egy ilyet beszereznem. Sajnos az MP4/10-esnél a Minichamps abszolút monopóliumban van. Semelyik másik gyártó nem adta ki ezt a modellt és a németek kiadása sem éppen mai gyerek. Az áruk változó, de az biztos, hogy ha valaki ilyet szeretne, akkor 10 ezer forint (+ postaköltség) feletti összeggel számoljon vele.

Szóval ez egy öreg modell, ez tiszta sor, de még így is egész jó állapotban került hozzám. Igaz látszik már a matricákon, hogy korosak, de nincsenek felválva, megrongálódva, ami nagy szónak számít. Nincs adatom róla, de ha ezt a modellt a Minichamps 1995 környékén adta ki, akkor legalább 25 éves (!!!) ez a kisautó. Egy másik cikkemben írtam arról, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy minél tovább megőrizzük a modelljeink jó állapotát, érdemes azt is elolvasni. Kétségtelen, hogy szerencsésnek mondhattam magamat és ha nem akartam volna még tovább fokozni az autó vizuális és árbeli értékét, akkor szépen beteszem a vitrinbe és elálldogál ott a többi McLaren között. Viszont, ha régi McLaren, akkor az igen is legyen Marlboro-s!

Sajnos ez is még azon modellek csoportját erősíti, amiken azok a feliratok szerepeltek, amik helyettesítettek a tiltott dohányreklámokat. Így nem volt más választásom, minthogy ezeket a feliratokat eltávolítsam. A feladat egyáltalán nem volt egyszerű. Hol is kezdjem? Talán haladjunk elölről hátrafelé. Már az orrkúpnál is komoly problémát okoz, hogy a McLaren felirat szinte teljesen belóg a piros részbe. Ha nem vagyunk elég óvatosak a körömlakklemosóval, akkor csúnyán belemarhattunk abba a részbe, amit pótolni nem egy leányálom. Aztán ott van a motorborítás, ahol nagyon közel van a Mercedes-Benz felirat és a logó is, aminél szintén nagyon óvatosan kell eljárnunk, de a legnehezebb részek még csak most következnek. A kis extra szárny, ami a motorborításon van, azt nem sikerült a piros rész megrongálása nélkül leszednem, így azt újra kellett matricáznom. Szerencsére voltak ilyen dirib-darab matricáim másik McLarenekből, de akinek nincs az igencsak bajba lehet. Ilyenkor jó kérdés, hogy az ember csak a szponzori matricákat vegye-e meg, vagy egy teljes szettet? Ha nem vagytok biztosak a dolgotokban, akkor én az utóbbit ajánlanám. Végezetül van egy rész, amit biztos nem úszunk meg újramatricázás nélkül, ez pedig a hátsószárny. Ehhez a modellhez elengedhetetlen, hogy legyen fehér matricaalapunk, anélkül bele se vágjunk. A kisebb szárnynál, ha ügyesek vagyunk, akkor leszedhetjük úgy a feliratot, hogy ne kelljen újramatricázni az egészet, ennél viszont mindenképp új, fehér réteget kell feltennünk. Ha ezekkel megvagyunk, akkor a felmatricázás már egyáltalán nem lesz egy nehéz dolog. Egyedül arra kell odafigyelnünk, hogy minden a helyére kerüljön, ehhez ajánlott minél több fotót összegyűjteni az autóról.

Összefoglalva ennél az autónál talán nem is a matricák felhelyezése, mintsem a fölösleges feliratok eltűntetése okozhat komoly nehézséget és fejfájást. Mit is mondhatnék még? Gyönyörű ez a modell és egyáltalán nem bántam meg, hogy végül a felmatricázása mellett döntöttem, mert így nyerte el végső és mondhatni eredeti formáját és örülök, hogy a vitrinembe tudhatom.

Ne feledjétek, minden héten pénteken friss bejegyzést olvashattok itt a blogon!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr8415488682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása