F1-es modelljeim

A Senna sor – 5. rész

2020. május 01. - A Gyűjtő

Közeledünk sorozatom végéhez, amiben Ayrton Senna modellautóit veszem sorra. Ebben a bejegyzésben az 1991-es és 1992-es autóval lezárjuk a McLaren-Honda korszakot, ami sok sikert hozott a brazil számára, de végül csalódást keltően ért véget.  Ezúttal is mesélni fogok arról, hogy honnan és melyik gyártótól lehet beszerezni ezeket a modellautókat, valamint némi háttér történettel is szolgálok nektek a sajátjaimról.

sennasor5resz.jpg

1991-ben újra az 1-es rajtszám virított Senna McLaren-jén, ami az MP4/6 névre hallgatott. A brazil az új modellel repülő rajtot vett és az idény első négy futamán győzni tudott. Ebben az évben a Prost a Ferrari-val nem igazán volt versenyképes, de helyette egy új kihívó tűnt fel a horizonton, Nigel Mansell és a Williams-Renault személyében. A vörös ötös az idény során megszorongatta Senna-t és Suzukáig versenyben is volt a bajnoki címért, de a japán nagydíjon kiesett és a brazilnak elég volt másodiknak beérni, hogy harmadszor is világbajnoki címet ünnepelhessen. Ám már ekkor a levegőben lógott, hogy a McLaren dominanciája végéhez közeledik és „új seriff lesz a városban”. Az 1992-es év pocsékul alakult Senna számára. Az MP4/7-essel nem tudta felvenni a versenyt a Williams-ekkel és egy igen egyhangú évad során Mansell megszerezte a rég megérdemelt világbajnoki címét. Senna sokszor kiesett, mindössze háromszor tudott győzni és csak az összetett pontversenyben negyedik helyén végzett Mansell, csapattársa Patrese és egy bizonyos Michael Schumacher mögött. Ráadásul az évad végén a Honda kiszállt a Forma-1-ből, ami a McLaren-el való kapcsolatuk végét is jelentette. Ezzel lezárult a Forma-1 egyik legsikeresebb társulása.

MP4/6

Ha megkérdeznék, hogy melyik Senna-s autó tetszik a legjobban, akkor igencsak nagy bajban lennék. Nem tudnék egyértelmű kedvencet mondani, de biztos, hogy az MP4/6-os benne lenne a top 3-ban. Nagyon tetszik ez a McLaren. A klasszikus Marlboro-s festés, az autó formája és a tűhegyes orr amin ott virít a tiszteletet parancsoló egyes rajtszám. Imádom ezt a modellt, de inkább mesélek arról, hogy melyik is van meg nekem… Ahogy sok más autót, úgy ezt is kétszer adta ki a Minichamps. A korábbi LANG kiadás és a későbbi sárgadobozos. Nekem előbbi van meg és ez a modell több szempontból is kellemes meglepetést okozott. Az egyik az, hogy a pilóta figura teljes mértékben ki van dolgozva. Nem csak egy durva műanyag bábu, hanem egy részletgazdag figura biztonságövestől, szponzori matricákon át mindennel. Le a kalappal! Ha emlékeztek még nagyon csalódott voltam, amikor az MP4/5-ös esetében a sárga dobozos kiadásnál nem volt kidolgozva a pilóta. Szóval egy régebbi, de abszolút minőségi kiadásról beszélhetünk. Matricázás szempontjából érdekes eset volt ez az autó, mert a LANG kiadásból kettő is létezik. Az egyik a vonalkódos, a másik a német nagydíjon szereplő autó, amin McLaren feliratok helyettesítik a dohányreklámokat. Míg előbbinél nincs matrica a hátsószárnyon, addig a másikon van. „Szerencsémre” nekem utóbbi jutott, de sikerült viszonylag problémamentesen megoldani az átmatricázást. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy szerintem kicsit túl vastag betűtípusú matricákat szereztem ehhez az autóhoz. Egy fokkal jobban nézne ki karcsúbb Marlboro felirattal, de azt hiszem ez legyen a legnagyobb bajom. Mi a helyzet a piacon ezzel a modellel? Szerencsére mindenki megtalálhatja a számításait. Ha olcsóbb kiadást kerestek, akkor az Altaya lesz a ti emberetek, hiszen akár 10 ezer forint alatt is be lehet szerezni. A Lang kiadások 13 ezer forinttól kezdődnek, de a dohányreklámos autókért akár 40 ezer forintot is elkérhetnek. Azért a túl olcsó autóknál érdemes megnézni, hogy nincs-e valami hibája, általában a sértetlen darabok olyan 16-20 ezer forint körül mozognak. A sárga dobozos Minichamps kiadás egy érdekes eset. Leginkább azért, mert ebben a kivételes esetben az új nem nyújt jobbat a réginél. A pilótafigurára csak egy biztonsági övet tettek és ezzel le is tudták a németek a dolgot. Kicsit kiábrándító, hogy amit régen sikerült nagyon szépen megcsinálni, azt most miért nem? A másik gond ezzel a kiadással, hogy szinte teljesen elfogyott. Már csak egy-egy kósza hirdetést lehet találni azt is horror áron. Ez a limitált szériák nagy hátránya… Érdekességképpen megemlítem az Onyx-ot is, akik szintén kiadták ezt a modellt nem valami eget rengető jó minőségben, de mivel nagyon ritkán tűnik fel egy-egy ilyen a piacon, ezért egy hibátlan modellért simán elkérnek több, mint 10 ezer forintot. Végül, de nem utolsó sorban az általam nem igazán ismert True Scale Miniatures is piacra dobta saját modelljét, ami a képek alapján nagyon szépnek és részletgazdagnak tűnik, de nem tartalmaz pilótát. Nos ez valakinél probléma, valakinél nem.

MP4/7

Kétségtelen, hogy nem ez volt Senna legsikeresebb autója, de ha ki akarjuk gyűjteni a teljes Senna sort, akkor az MP4/7-es megkerülhetetlen lesz. Valahogy azt figyeltem meg, hogy a nem világbajnok McLarenek sokkal mostohább a sorsuk modellek terén és így van ez az 1992-es autóval is. Csak és kizárólag a Minichamps adta ki ezt a modellt. Ez valahol jó hír, mert a Minichamps egyfajta garanciát is jelent a minőségre, de rossz hír azoknak, akik olcsóbban szeretnék megvenni ezt az autót. Talán már nagyon említenem sem kell, hogy kétfajta kiadás létezik. Nekem a sárgadobozos kiadást sikerült becserkésznem, aminek van egy igazán furcsa különlegessége, amit nem tudtam mire vélni. Az autó orrán gyárilag van egy Marlboro matrica. Ez még önmagában talán nem is lenne annyira különös, mert például Berger autóját igaz csak limitált szériában, de kiadták gyárilag (!) Marlboro matricákkal. A furcsaság ott kezdődik, hogy az orron kívül a többi részen már a McLaren felirat szerepel. Ha üresen hagyták volna a motorborítást és a hátsószárnyat – mondjuk hogy megkönnyítsék a munkámat! – akkor még meg is érteném a dolgot, de így… Csak álltam értetlenül az eset felett. További fejvakarásra adott okot, hogy ennél az autónál teljesen kidolgozták a pilóta figurát. Akkor csak azt szeretném megtudni, hogy a 1989-es, 90-es és 91-esnél miért nem lehetett ugyanígy megcsinálni?! Néha maga a megtestesült rejtély a Minichamps… A jó hír, hogy az MP4/6-al ellentétben még árulják a sárgadobozos kiadást, ami kicsivel több mint 20 ezer forint felett kóstál. Ellenben a régebbi kiadású LANG autókat már 14 ezer forintért is megszerezhetjük. Én viszont amondó vagyok, hogy ennyi árkülönbségért inkább megéri az újat venni. Több választék nincs, tessék szépen oszolni, nincs itt semmi látnivaló! Ez a modell annyira Minichamps exkluzív, hogy még a True Scale Miniatures sem adta ki.

Véget ért a Senna sor ötödik része, remélem tetszettek a képek és találtatok hasznos információkat a modellekkel kapcsolatban. Lassan a széria végéhez érkezünk, hiszen a következő és egyben utolsó részben az 1993-as McLaren és a rossz emlékű 1994-es Williams-et veszem majd górcső alá.

A Senna-sor többi részét ITT találod.

Pont ma van a 26-ik évfordulója annak, hogy Ayrton Senna örökre az égi versenypályákra távozott. Emlékezzünk rá és Roland Ratzenberger-re, aki szintén életét vesztette azon az imolai hétvégén. :(

senna_ratzenberger.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr3415637392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P4K 2020.05.02. 22:00:14

Jó volt az időzítés, tetszett a cikk is.
Valamikor a nem túl távoli jövőben én is tervezem beszerezni Senna valamelyik autóját.
PS: Ratzenberger '94-es Simtek Ford-ja számomra az egyik legszebb autó az összes közül.

A Gyűjtő 2020.05.03. 09:32:49

@P4K: Köszi, örülök neki, hogy tetszett. :) Sok sikert a beszerzéshez! :)
süti beállítások módosítása