Az aszfalt királyai – mi igaz, és mi hamis ami a filmben történt?

Egyik nagy kedvencünk volt Az aszfalt királyai (Ford vs. Ferrari) című film, de mint bármelyik életrajzi filmben most is kiszíneztek pár dolgot az alkotók. Most górcső alá vesszük az alkotást és megnézzük, hogy mi az, ami híven tükrözi a valóságot, és mi az, amiben ferdítettek a készítők.

Ken Miles (1918-1966)

A Ford majdnem felvásárolta a Ferrarit? – Igaz

Valóban a Ford az 1960-as évek elején fel akarta vásárolni az olasz gyártót. Az addig csak utcai autókat gyártó amerikai cég be szeretett volna törni a versenyzés világába, így adta magát a lehetőség, hogy felvásárolják az olasz márkát. Ám Enzo Ferrari egy hosszas tárgyalás után végül kikosarazta a Ford-ot, és a Fiat-nak adta el a cégének felét.

Ford GT40-es a Ferrari iránti bosszúból született meg – Igaz

Az előbb kitárgyalt, kútba esett üzlet miatt II. Henry Ford iszonyatosan dühbe gurult, és úgy akart revansot venni az olaszokon, hogy legyőzi őket ott, ahol a legjobban fáj nekik: a versenypályán. Így kapott zöld utat a Ford GT40-es fejlesztése.

Shelby és Miles „bunyója” - Hamis

A film egyik legszórakoztatóbb jelenete, amikor Shelby és Miles összeverekednek utóbbi háza előtt. A két fickó azért különbözik össze, mert Shelby, miután 1965-ben kitette a Franciaországba utazó csapatból Miles-t, visszament bocsánatot kérni és rávenni az angol pilótát, hogy 1966-ban versenyezzen náluk. Azonban az egész jelenet csak kitaláció. Alapból ez a helyzet nem is állt fent, mivel Ken Miles már 1965-ben Bruce McLaren társaként elindult Le Mans-ban; de nem ért célba, mivel váltóhiba miatt kiesett.

Shelby elviszi egy körre a Ford GT40-essel II. Henry Ford-ot. – Hamis

Sajnos a film egy másik nagyon szórakoztató jelenete is csak a képzelet szüleménye. A film szerint a nagyfőnök meglátogatja Shelby-éket. Carroll, miután bezárja irodájába a versenyigazgató Leo Beebe-t, elviszi II. Henry Ford-ot egy próbakörre a Ford GT40-essel, hogy tanúbizonyságot adjon róla, hogy ezt a kocsit nem tudja akárki elvezetni. Ez kétségkívül egy nagyon szórakoztató jelenete volt a filmnek, de nem történt meg.

A Daytonai 24 órás verseny – Részben igaz

1966-ban rendeztek először Daytona-ban 24 órás endurance versenyt és azt valóban a Ken Miles - Lloyd Ruby páros nyerte meg a 98-as számú Ford GT40-essel, és ezzel kb. ki is fújt minden valóságtartalom, ami a filmben látható volt. A versenyen nem volt tét sem a Shelby Americans jövője, sem Ken Miles Le Mans-i indulása, és az angol pilóta sem egy utolsó körös hajrával nyerte meg a versenyt. Valójában utcahossznyi, 8 körös előnnyel ért be a második helyezett előtt. 

Enzo Ferrari ott volt 1966-ban Le Mans-ban – Hamis

Van egy jelenet, amikor Enzo Ferrari dühöng és a díszpáholyból ordibál a szerelőinek és a versenyzőinek. Amikor néztem a filmet az jutott eszembe, hogy nem szívesen lettem volna a helyükben. Valószínűleg hasonló temperamentuma volt az olasznak, de a Commendatore már akkoriban sem nagyon járt ki versenyekre, így 1966-ban sem volt ott Le Mans-ban.

Miles kocsijának ajtaja nem csukódott be normálisan a verseny elején – Igaz

Bár ha lehetett volna fogadni, akkor erre azt tippeltem volna, hogy kitaláció - de nem, ez tényleg megtörtént. A versenyzők a rajtnál a kocsijukhoz rohantak, ám Miles Ford-jának az ajtaja nem záródott be normálisan, így az első kör után ki kellett állnia a boxba, hogy elhárítsák ezt a problémát.

Denny Hulme megköszöntése – Igaz

Amikor a filmben a pilóták helyet cserélnek, és a Christian Bale által alakított Ken Miles fülig érő szájjal boldog születésnapot kíván csapattársának, az valójában is megtörténhetett. Bár nem kapott túl sok rivaldafényt, de az angol pilóta versenytársa Le Mans-ban egy bizonyos Denny Hulme volt. Ő azon túl, hogy az 1967-es Forma 1-es idényben világbajnoki címet szerzett a Brabham csapattal, valóban június 18-án volt a szülinapja. Azon a napon, amikor az 1966-os Le Mans 24h verseny első felét rendezték. Talán egy picit kaphatott volna nagyobb hangsúlyt a filmben a csapattárs.

Lorenzo Bandini egy arrogáns utálatos alak volt – Hamis

Az amerikai filmek szeretnek mindent fekete-fehérnek beállítani, és meg se próbálják árnyékolni a dolgokat. Sokkal inkább egyértelműen leosztják a lapokat, hogy ki a rossz és a jó történetben. Lorenzo Bandini esetében talán kicsit túllőttek a célon. Bandini a filmben úgy viselkedik, mint Gézengúz Guszti, de valójában pont, hogy nem ilyen volt. Chris Amon egykori csapattársa így emlékezett meg róla: „Eleinte kicsit tartottam tőle, hogy olasz, meg régóta itt van már a Ferrarinál és biztos fölényeskedni fog. De semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Épp ellenkezőleg, Lorenzo egy végtelenül kedves, elbűvölő barát volt” . Ettől függetlenül lehet, hogy riválisaival nem jött ki annyira, de a film kissé így is túlozz. Bandini-t - akárcsak sok kortársát - ideje korán utolérte a végzet. Az 1967-es Forma-1-es monacoi nagydíjon egy versenybalesetben vesztette életét mindössze 31 évesen.

A három autó együtt érkezett a célba – Igaz

Ken Miles tetemes előnnyel vezetett a többi Ford előtt a verseny vége felé, és az is igaz, hogy csapatutasítás volt, hogy lassítson és várja össze a másik két Ford-ot egy közös befutó miatt. Annyi hibádzik a történetben, hogy több korábbi fotó tanúsága szerint sem szinkronban egymás mellett haladva szelték át a célvonalat az autók. Az viszont igaz volt, hogy ezzel a csapatutasítással a Ken Miles-Denny Hulme duó vitatott körülmények között, de elvesztette a győzelmet. A hivatalos magyarázat szerint McLaren-Amon autója a rajtnál hátrébbról indult, így nagyobb távot teljesítettek. Ezt a hangosbemondó is közölte a verseny végén, amit a filmben hitelesen bemutattak.

Ken Miles halála – Igaz

Sajnálatos módon Ken Miles nem tudott több Le Mans-i versenyen részt venni, mert ahogy a filmben is bemutatták 1966. augusztus 17-én, egy versenyautó tesztelése közben életét vesztette.

+1

Ez inkább csak egy kis pontatlanság: Shelby 1959-ben nyert Le Mans-t és nem 1958-ban. Emellett akkoriban még nem voltak szinkronváltós kocsik, hanem kétszer kellett kuplongolni.