F1-es modelljeim

Modell párbaj – Onyx vs Spark

2019. szeptember 06. - A Gyűjtő

Ennek a párharcnak körülbelül annyi értelme van, mintha összeeresztenénk egy nehézsúlyú boxoló világbajnokot és egy tesiből felmentett hatodikost egy ökölvívó meccsen. Ez a párbaj inkább érdekes, már csak azért is, hogy összehasonlítsuk a két gyártó Lotus-át, avagy milyen minőségben adták ki ezt az autót akkor és most.

lotus107.jpg

A gyönyörű szép zöld-sárga festésű Lotus 107-es az 1992-es szezonban rótta a köröket. Akkoriban a patinás istálló már csak árnyéka volt régi önmagának, így hiába volt az elég acélosnak hangzó Hakkinen-Herbert versenyzőpáros a csapatnál, túl sok vizet nem zavartak. Johnny Herbert mindössze egyszer szerzett pontot a Ford motorral hajtott Lotus-szal. A 107-es idény közben (san marinoi nagydíj) váltotta elődjét, majd különböző változatai egészen 1994-ig versenyeztek.

Ár:

Az Onyx autói arról híresek, hogy nem túl drágák. Bár mostanság kezd felállni az a tendencia, hogy egy jó állapotban megőrzött Onyx autóért is képesek 10 ezer forintnyi összeget elkérni. Úgy néz ki, hogy a tucatautóból kezd átlépni, az igazán különlegességek közé, legalábbis néhány modelljük. Egy jó állapotú Lotus 107-est viszont egész olcsón be lehet szerezni, most úgy 5000 Ft környékén van az ára az Ebay-en. Mivel szeretem ezt a festésű versenyautót így természetes volt annak idején, hogy vegyek egyet, amikor lehetőségem volt rá. Aztán nemrégiben feltűnt a színen a Spark ezen kiadásai és bár tudtam, hogy nem lesz egy olcsó mulatság, ennek ellenére nem volt kérdés, hogy szereznem kell egy olyat. Na de, mennyi is az a nem olcsó mulatság? Olyan 19-20 ezer forintra gondoljatok, de én a Pit Lane Modelshopnál (x) tudtam egyet az induló akciók keretében szerezni olcsóbban, így abszolút megérte az üzlet. A Spark autói amúgy is jól tartják az értéküket, így nem érdemes arra várni, hogy majd úgy is lejjebb megy majd az áruk.

Doboz:

Sajnos ezt az Onyx-ot úgy vettem, hogy nem volt meg a doboza, de utánanézve megtaláltam, hogy ezt még papírdobozokban dobták forgalomba. Elég snasz kialakítás és ami nem igazán tetszik benne, hogy rendkívül sérülékeny és nem mutat annyira jól benne a kocsi, mint más gyártók plexi dobozaiban. Bár a Lotusnak nincs meg a doboza, de más Onyx-os autónak megvan szóval onnan tudom ezeket. Ezzel ellentétben a Spark a szokásos magas minőséget hozza ezen a téren is. Elegáns csomagolás, fa talpazat, ha nem vitrinben tartanám, akkor szívesen benne hagynám a saját dobozában is, mert remekül néz ki benne.

Minőség:

Ez az a rész, aminél borítékolható, hogy merre fog billenni a mérleg nyelve, de azért érdemes elmerülni a részletekben. Ha eltekintek attól, hogy mekkora korkülönbség van a két autó között, akkor csak három nagy hibát tudok felróni az Onyx számára. Az egyik a visszapillantó tükör hiánya. Ezt nagyon sajnálom, hogy régebbi kiadásaikra nem tettek, mert sokat dobott volna az összképen. A másik feltűnő hiba, hogy a portugál gyártó a gumik belső oldalára nem rakott matricákat, ennek igazából nem tudom mi értelme volt, talán spóroltak vele? A harmadik amivel nem igazán tudok megbékélni az, hogy a két kocsi nagyon nem egyforma hosszúságú. A Spark-os autó majdnem egy centivel hosszabb. Itt még arról sem beszélhetünk, hogy más modellről lenne szó, mert mindkettő a 107-es modell és bár mások a szponzori matricák, erre akkor sem lehet ez a kifogás. Tény, hogy az Onyx sosem tartozott a legalaposabb gyártók közé, akik a legkisebb részletekre is ügyelnek, de ha ezekre odafigyeltek volna, akkor azért jóval minőségibb autóról beszélhetnénk. Bár úgy tűnhet, hogy a portugál gyártó autóját csak ekézni tudom, de vannak azért itt pozitívumok. Például, hogy a korához képest nagyon jó állapotban vannak a matricák. Persze ez azon is múlott, hogy az előző tulajdonos is megbecsülte és megfelelően tárolta a modellautót, de csak az érzékeltetés kedvéért leírom, hogy vannak fiatalabb Minichamps modellek, amiken már sokkal viseltesebbek a matricák.

Na, de ne feledkezzünk el a Sparkról sem. A legnagyobb különbség, hogy az Onyx fémmodell, addig a Spark műgyanta, ami leginkább akkor tűnik fel, amikor kézbe vesszük őket és meglepően tapasztaljuk, hogy utóbbi jóval könnyebb. Aztán igazából órákig tudnék ódákat zengeni róla, de a képek magukért beszélnek. Ez az autó minden porcikájában tökéletes és már egyfajta perverzitást súrolja, hogy milyen kis apróságokra is odafigyeltek a készítők. Ilyen például a pilótafülke oldalán lévő apró antenna. A festés gyönyörű, a gumik minőségiek akárcsak a matricázás és ezúttal nem kellett dohányreklámos feliratokat sem pótolni. Kétségtelen, hogy nincs egyetlen egy négyzetmillimétere sem, amiben az Onyx akárcsak megtudná szorongatni ezt a kocsit. Azt hiszem ez az autó minden egyes forintot megért.

Összefoglalás:

Nem is lehet vitás, hogy melyik a jobb. Az egyetlen dolog, amiben az Onyx előnyben van, hogy jóval olcsóbb. Szerintem, amit el kell döntenie a gyűjtőnek azaz, hogy mennyit ér meg neki ez a modell? Mennyire szívügye a Lotus? Mert ha nincsenek nagy igények, akkor az Onyx is tökéletesen megállja a helyét a vitrinben, de ha egy igazán remekbe szabott kisautót akarunk, akkor érdemes mindenképp beszerezni a Spark-os modellt.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr7915042734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása