Átalakítás – Ferrari F93A

2019. december 06. - A Gyűjtő

Azt hiszem már említettem, hogy alapjába véve Ferrari szurkoló vagyok így nem csoda, hogy sokakhoz hasonlóan nálam is prioritást élvez a tűzpiros autók összegyűjtése. A baj ott kezdődik, hogy én a pilótás autókat gyűjtöm és rengeteg  modell ami engem érdekel nem jelent meg úgy, vagy nem abban a minőségben, mint amilyenben szerettem volna. Az SF15-T-nél megpróbáltam, hogy összejöhet-e az, hogy megcsinálom magam az általam áhított autót és mivel sikerült, így ezen felbátorodva elkezdtem a Ferrarikat átalakítani magamnak. Leginkább Altaya-s autók szolgáltatták az alapot, a pilótát meg onnan szereztem ahonnan épp tudtam. A mai bejegyzésben az F93A-ról lesz szó, aminél szinte minden rosszul alakult és minden elromlott, ami elromolhatott, de végül csak megcsináltam!

f93a.jpg

Az 1993-as idényben futott F93A-s konstrukciót nem zárták a szívükbe a Ferrari rajongók. Ez is azok közé a pocsék autók közé tartozott a 90-es évek elején, amivel nemhogy a bajnoki cím sorsába nem volt esélyük beleszólni az olasz istálló pilótáinak, de még egy-egy elcsípett dobogó is nagy szónak számított akkoriban. Mégis mindezek ellenére nekem az egyik kedvenc Ferrari-m. Mondjuk nem a sikeressége miatt annyi szent, de a formája és a rendhagyóan sok fehér rész az autó festésében – akárcsak az SF16H-nál – nekem nagyon bejött. Jean Alesi harmadik szezonját futotta 1993-ban a maranellói gárdával, az F93A pedig két dobogós helyezést és rengeteg kiesést hozott neki a konyhára.

A bevezetőben már nagy vonalakban említettem, hogy miért is vágtam bele. A célcsoport nálam a 1986-tól 1993-ig futott Ferrarik voltak. Milyen lehetőségeim akadtak? Nem akartam a gyűjteményembe pilóta nélküli autókat (pl.: Altaya, Hot Wheels Elite), de nem tetszettek a gyenge kivitelezésű Onyx és Minichamps kiadások sem. A lecke tehát fel volt adva... 

44693717_261481381379234_6414307324684402688_n.jpg

Igen, jól olvastátok, hogy mit írtam a Minichamps-re. Ezt a modellt nagyon rég adták ki és manapság csak nagyon drágán lehet hozzájuk jutni, pedig ahhoz képest a minőségük bőven hagy kívánni valót maguk után. Először is az, hogy idős koruk miatt a nagy részük elég rossz állapotban van, főleg a matricák. Nem beszélve arról, hogy amikor egy légbeömlő nyílást matricával oldanak meg egy modellautónál azt nem igazán tudom díjazni. Az Onyx, leszámítva a hiányzó visszapillantó tükröket, nem egy vállalhatatlan kiadás, de mivel egyik kedvencemről van szó, inkább maradt a köztes megoldás, hogy minőségibb autót veszek, aztán majd csak faragok bele egy pilótát. A megoldás tehát az lett, hogy átalakítok egyet magamnak.

Szívem szerint a Hot Wheels Elite kiadását csináltam volna meg, de azt éppen aranyárban mérték (most sem olcsó...), ezért alternatíva után kellett néznem. Az Altaya autók minősége egy kis testreszabással bőven megfelelőek és árban is egész barátiak. Nem beszélve arról, hogy ha rendesen megtudom csinálni őket, akkor csupa egyedi autóval tudom bővíteni a gyűjteményem. Az F93A nem tudom hanyadik volt a sorban, de azt tudom, hogy ez volt az egyik legnehezebb. A legtöbb nehézséget magamnak és az akkori tapasztalatlanságomnak és rossz döntéseimnek „köszönhetem”.

A modellt Pista modellező barátom adta el nekem áron alul, amiért nagyon hálás vagyok neki, de itt kb. véget is értek a jó dolgok, mert ezután egy csomó rossz döntést hoztam, amivel csak magamat hoztam nehéz helyzetbe. Kezdve azzal, hogy pilóta donornak az UT models hátrahúzhatós autóját szemeltem ki. A jó dolog az volt vele kapcsolatban, hogy csak 2-3 ezer forintba került a rossz, hogy rengeteget kellett szenvednem vele. Magából az autóból kiszedni sem volt egy egyszerű tornamutatvány, de ekkor realizálódott bennem, hogy a pilóta figura nagyon bénán van kivitelezve és, hogy koromfekete a festése. Ráadásul a sisak matricázása is finoman szólva pocsék volt, amin próbáltam javítani amennyire lehetett több, de inkább kevesebb sikerrel. Még egy Onyx-os bábuval is többet értem volna. Szóval kezdhettem egyből azzal, hogy lefestettem a pilóta figurát pirosra (festék az nem terem kint a kertben, szóval azt is vettem, ami plusz kiadás ugye), ami nem volt egyszerű, de azt hiszem két-háromszori átkenés után már elfogadható állapotba került.

Lerendeltem a matricákat és mivel úgy voltam vele, hogy majd úgy is kitakarják azok a dohányreklámokat pótló feliratokat, akkor nem fogok vesződni a leszedésükkel. Nos, ekkor ért a következő kellemetlen meglepetés, amikor realizálódott bennem, hogy a Spotmodeltől vett matricák jóval kisebbek. Következhetett a "nagy kedvencem", a fölösleges matricák leszedése. Ám itt a fehér matricáról leszedni egy másik matricát egy olyan dolog, hogy ember legyen a talpán akinek sikerül úgy, hogy nem sérti fel az alatta lévő réteget. Természetesen nekem nem sikerült, ezért a motorborításnál fehér matricával befedtem a sérült részeket, de a pilóta fülke előtti részt picit lefestettem fehér modellfestékkel, már csak a kíváncsiság kedvéért is. Hogy melyik volt a rosszabb megoldás azt a képek alapján döntse el mindenki saját maga. Én egyiket rosszabbnak tartottam a másiknál, de a java még csak most jött! Kiderült, hogy a Spotmodel matricái nem csak egy, hanem több helyen sem jók méretben. Például a hátsó szárnyra, ha jól emlékszem egyszerűen túl kicsi volt, ami miatt rettentő bénán nézett ki, de a színével sem voltam kibékülve, mert inkább voltak a Marlboro logók rózsaszínek, mint pirosak. Meguntam az egészet és berendeltem egy másik beszállítótól és azzal matricáztam újra az egész kocsit. Ez ugye ismét többlet költséget jelentett és az én idegrendszeremnek sem tett túl jót.

Aztán ha még nem lett volna eléggé elbaltázva a projekt, akkor még sikerült egy újabb „csodálatos” ötlettel tetőzni a dolgot. Volt egy donor Minichamps autóm, aminek a gumijai remek állapotban voltak. Na mondom, akkor dobjuk fel ezzel a Ferrarit és rakjuk rá. Hát igen, csak az egy dolog, hogy nem sikerült leszedni a gumikat úgy, hogy ne törjem le a felniket a felfüggesztésről - amiket amúgy vissza lehetett pattintani csak azóta nem igazán díjazzák a mozgatást - de kiderült, hogy ez egy rossz ötlet volt. A Minichamps kerekeivel úgy megnőtt a kocsi hasmagassága, hogy teljes lelki nyugalommal furikázhatna Debrecen kátyús utcáin, akkor sem lenne semmi baja. Talán még egy terepjáró is megirigyelhetné... Visszakerültek tehát a gyári gumik, de annyit fogdostam és vacakoltam velük, hogy közben lekoptak a matricák róla, szóval azt is csinálhattam újra.

A pilóta beültetése az úgy, ahogy sikerült bár nem voltam teljesen elégedett vele. Fentebb leírtam, hogy milyen problémák voltak magával a figurával, de az egyetlen pozitívum, hogy méretre tudtam faragni a pilótát és nem kellett szétszednem a Ferrarit, hogy beleférjen a pilóta a kocsiba. Ellenben az UT Modelses sisakot a szokásosnál is nagyobb kihívás volt normálisan felmatricázni, de minden kínlódás ellenére valahogy a végére az egész megvalósult és nem is lett olyan borzalmas.

Van, amikor semmi sem akar sikerülni, de valahogy mégis összeáll a dolog. Ez az átalakítás olyan volt, mint egy átlagos Goldberg család rész. Az elejétől a végéig úgy néz ki, hogy minden ami csak lehet elcsesződik, a feje tetejére áll és rosszul sül el, de aztán végül mégis minden egyenesbe jön és jól végződnek a dolgok. Hát kb. ez is ilyen volt. Nem ez életem legszebb munkája és ha lehet fölöslegesen nem mozgatom, de szeretem ezt a kocsit minden hibája ellenére is.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr3815210732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.