Korábban már említettem, hogy nem nyugszok addig, amíg az összes Ferrari meg nem lesz pilótásan 1986-tól 2017-ig. Ennek a hadjáratnak a része volt az 1987-es Ferrari, aminél kissé kockáztattam, hiszen a jól bevált Altaya helyett inkább az Atlas kiadásával próbálkoztam meg. A mostani bejegyzésemben mesélek kicsit a gyártóról, az átalakításról és, hogy mit csináltam volna másképp.
1987-re érkezve, a Ferrari vesszőfutása kezdett egyre jobban elmélyülni. Az előző idényt futamgyőzelem nélkül zárták és csak negyedik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban. Az 1987-es szezonnak a Ferrari F1/87-al vágtak neki és sikerült átcsábítani a Benettontól a tehetséges osztrák pilótát Gerhard Berger-t. Bár összességében jobb szezont futottak, mint egy évvel korábban, de ezt az évet sem teszik ki a falra Maranelloban. Igaz idény végén Berger lévén két győzelmet (Japánban és Ausztráliában) is szereztek, de rengeteg versenyt idő előtt feladtak a vörös autók, ami rávilágított arra, hogy a kocsi lehet hogy gyors, de még közel sem megbízható.
Ezidáig nem volt még Atlas-os autóm, így most valami teljesen újat próbáltam ki. Nagyot nem kockáztattam, mert egy CK-Models-es leárazáson szereztem potom pénzért, szóval még ha el is rontottam volna, akkor sem dőltem volna a kardomba. Mit lehet tudni a gyártóról? Nem véletlenül nem volt sokáig a célkeresztembe. Olcsó, ámbár gyengébb minőségű, pilóta nélküli autókat adtak ki elsősorban. Aztán elkezdtek főleg régebbi Ferrarikat kiadni, amik már egy fokkal jobbak voltak. Nem tudom, hogy az Altaya és az Atlas kapcsolatban áll-e egymással, de a minőségük nagyon hasonló. Ugyanazok a talpazatok (Altaya sárga, az Atlas fehér betűkkel írja rá a csapatot és pilótát) és a gyerekbetegségek is hasonlók mindkét gyártónál. Konkrét példa erre, hogy a gumik belső falára egyikük sem rakott fel Goodyear feliratokat. Ez a mai napig nem fér a fejembe, hogy ezt mi a fenéért kellett kispórolniuk, de mindegy is. Amúgy összességében az autó rendben van, jobb mint egy Onyx, de azért szívesen mellé tennék a Looksmart-os kiadást is, hogy az olaszok mennyivel tudták részletgazdagabban elkészíteni ezt az autót. Szóval aki ilyet szeretne, akkor pilóta nélküliben szóba jöhet az Atlas és az Altaya, ha pilótás akkor az Onyx és a Looksmart. Utóbbi kettő között a pénzbeli különbség óriási.
Amikor donorautót keresek egy projekthez, akkor nekem olyan mindegy, hogy nincs-e meg mind a négy kereke vagy hogy mi tört le róla, esetleg a matricák milyen állapotban vannak rajta. A lényeg, hogy a sisak jó állapotban legyen. Ezt a leckét, ennél az autónál tanultam meg. Volt egy 1989-es Onyx Ferrari-m, amiből kiszedtem a Berger pilótát, de a sisak egyik oldala sérült volt. Ezt valahogy ki lehet javítani? Hát nem egyszerű dolog. Még egy 1:18-asnál is eltudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet, de egy jóval kisebb 1:43-asnál maga a rémálom. Sajnos képeim nincsenek róla, de sisak oldalán látható osztrák zászlót piros és fehér matricákkal javítottam ki. Ilyen pici matricákkal dolgozni nem egyszerű feladat. Többszöri próbálkozásra sikerült csak méretre vágnom őket. Aztán a sisakrostélyt feketére színeztem filctollal, majd felraktam a Marlboro matricákat is. Mondhatni mindent kihoztam, amit csak lehetett, de ha ti ilyenre adjátok a fejeteket, akkor érdemes egy hibátlan sisakos figurával próbálkozni.
Ha jól emlékszem, akkor a pilóta faragása se ment problémamentesen. Nagyon szűk a pilótafülke így ahhoz, hogy be tudjam rakni a pilótát, szét kellett szednem az autót. Szerencsére ezt a kocsit sima csillagfejes csavarhúzóval szét lehet szedni. Hála az égnek az Atlas nem azt az elcseszett hülye speciális csavarokat használja, mint az Altaya. Emlékszem még, elég nagy szívás volt az SF15-T-öt is szétszedni. Az Onyx-os pilóta sisakja kicsit nagy a pilótafülkéhez képest, ha máshogy csinálhatnám, akkor donornak inkább egy 1994-es vagy 1995-ös Ferrari pilótát használtam volna, mivel azoknak a sisakja jóval kisebb. A lényeg az, hogy végül a helyére került a figura és jöhetett a matricázás. Ez már igazi sétagalopp volt a többihez képest. Mindössze három matricát kell feltenni az autóra, az egyedüli nehezebb rész a gumik belső falának felmatricázása. Persze, nincsen rózsa tövis nélkül. Említettem, hogy az Atlas-nál előfordulhatnak kisebb-nagyobb szépséghibák. Az én példányomon például a FIAT matrica volt megrongálódva a kocsi egyik oldalán, így még akadt egy kis munkám azzal is, hogy ezeket a részeket újramatricáztam.
Végül elkészült ez is. Jobb, mint egy Onyx-os Ferrari, de azért hagy némi kívánni valót maga után és mint írtam pár dolgot főleg a pilótával kapcsolatban másképp csináltam volna. A lényegen azonban nem változtat, belefogtam és elkészítettem így újabb egyedi autóval bővült a gyűjteményem. A szokásosnál kevesebbet tudtam róla mesélni nektek róla, de remélem a képek kárpótolnak ezért.
