Modell párbaj – Ferrari 412T2 Onyx vs Minichamps

2020. április 17. - A Gyűjtő

Normális esetben előbbinek semmi esélye se lenne utóbbival szemben, de most igyekeztem kicsit kiegyenlíteni az erőviszonyokat. Ezt úgy értem el, hogy két olyan modellt hasonlítottam össze, amik abból az időszakból származnak, amikor az Onyx a legjobb minőségű modellautóit adta ki, a Minichamps pedig még nem igazán járt ott kidolgozottság terén, mint manapság. Ennek következtében hirtelen izgalmassá válik ez az összehasonlítás. Következzék két 1995-ös Ferrari összehasonlítása. Portugália-Németország ellen, ezt akár fociban is megnézném.

412t2-onyxvsminichamps.jpg

A Ferrari 412T2-es az 1995-ös szezonban rótta a köröket Jean Alesi-vel és Gerhard Berger-el a volánja mögött. Ehhez a kocsihoz tartozik a francia pilóta egyetlen (és nagyon is megérdemelt!) futamgyőzelme, amihez nem kis szerencse kellett, de máskor meg pont a balsors fosztotta meg a Maranelloiakat egy-egy jó szerepléstől. Ilyen volt a hazai Olasz nagydíjuk is, amikor egy biztosnak tűnő kettős győzelemtől estek el. Nekem nagyon tetszik ez a konstrukció és ha emlékeztek, pont ez volt az az autó, amit a 0-ról kellett felmatricáznom, mert borzalmasan rossz állapotban kaptam kézhez. Mivel az egyik kedvenc Ferrari modellemről van szó, ezért nem volt kérdés, hogy a Berger-es verziót is beszerzem. Sokáig kutattam, hogy egy megfelelő Minichamps verziót vegyek, de végül mégis egy Onyx mellett döntöttem. Az egyik ok az volt, hogy tetszett, hogy gyárilag esőgumis volt, a másik hogy nagyon olcsó volt, harmadrészt megvolt minden ahhoz, hogy felmatricázzam és végül, de nem utolsó sorban remek lehetőség adódott egy Onyx vs Minichamps modell párbaj cikkhez. Vágjunk is bele!

Matricák:

Matricázás szempontjából az 1995-ös kiadások nem voltak valami szuperek egyik gyártó számára sem. Nagyon sok olyan autó van, amiről már lejöttek a matricák vagy nagyon rossz állapotban vannak. Csak nagyon kevés embernek sikerült jó állapotban megőriznie ezeket az autókat. A Minichamps-es autóm, mint említettem tragikus állapotban volt mikor hozzám került, de a látszólag sértetlen Onyx-os autó is olyan volt, hogy egyes helyeken már csak a szentlélek tartotta ott a matricákat. A legkisebb fizikai érintkezéstől is leperegtek a felületről a feliratok. Visszatérve a Minichamps-hez egy szóra, az enyém nem egyedi eset volt. Amiket látok az ebay-en és más helyeken a legtöbb autónak már vannak matricahibái. Viszont mivel mindkét autót újramatricáztam, ezért most már remek állapotnak örvendenek.

Ár:

Ez egy fogós kérdés, mivel áruk erősen változó. Egy rosszabb állapotban lévő Minichamps autót fillérekért be lehet szerezni és némi ráfordítással újjá lehet varázsolni, mint ahogy azt én is tettem. Persze csak akkor ha a matricák rongálódtak meg és mondjuk nem a felfüggesztés vagy a visszapillantó tükrök közül hiányzik valamelyik. Viszont a viszonylag "hibátlan" darabokért már súlyos pénzeket is elkérhetnek. 8 ezertől kezdődően akár 20 ezer forint körül is lehetnek ezeknek az autóknak az árai. Ezzel szemben az Onyx-os autókat szinte már-már az ember után hajítják. 4-5 ezerért már "hibátlan" (lásd fentebb) állapotú autót kaphatunk kézhez, ráadásul gyári esőgumikkal. Ha csak az árat nézzük, akkor itt az Onyx a befutó.

Doboz:

Egyik gyártó esetében sem látok kivetni valót dobozok terén. A Minichamps a szokásos kockás zászlós dobozban adta ki ezt a Ferrari-t is, szóval ha a német márkát részesítjük előnyben és főleg olyan modelljeink vannak, akkor jól belefog illeszkedni a többi közé. Az Onyx a szokásos négyzet alakú dobozával támad, amit feldob, hogy van benne egy tükör. Bevallom nekem nagyon tetszik ez a megoldás. Ami mégis árnyalja ez esetben a képet és a Minichamps felé dönti a mérleg nyelvét az a plexi minősége. Míg a Minichamps plexije az eltelt idő ellenére még mindig víztisztaságú, addig az Onyx-é olyan, hogy ha bizonyos szögből nézzük, akkor a szivárvány minden színében tündököl és nem igen lehet látni rendesen, hogy mi is van a dobozban. Megjegyezném, ez nem minden Onyx-os plexire igaz. Lehet, hogy csak én fogtam ki pont egy ilyet. Ami még nem elhanyagolható, hogy a kialakítása miatt a portugálok plexije egy fokkal sérülékenyebb, mint a Minichamps-é.

Minőség:

Igazából itt ugrik a majom a vízbe. Első ránézésre a két autó teljesen egyformának tűnik, de ha közelebbről megnézzük őket, akkor jobban kijönnek a különbségek. Az egyszerűség kedvéért elölről fogok hátrafelé haladni.

Már az első szárnynál kijön az első lényeges eltérés. Míg a Minichamps-en minden apró aerodinamikai elem ki van dolgozva, addig az Onyx elsőszárnyáról ezek hiányoznak. Bár próbáltam utánanézni a dolognak, de nem sikerült kiderítenem, hogy a portugálok egy korai 412T2-est modelleztek le és azért hiányoznak ezek az elemek az autóról vagy csak nem akarták esetleg nem tudták olyan részletesen megcsinálni, mint a németek? Ahogy haladunk a kocsi közepe felé újabb két különbség sejlik fel. Míg az Onyx-os autón van antenna, addig a Minichamps lespórolta a saját modelljéről. Ennél már sokkal feltűnőbb egy másik hiányosság. Míg az első kerék felfüggesztéseinél a Minichampsnél van egy légterelő elem, addig az Onyx-nál nincs. Ha pedig már az oldalsó légterelőknél vagyunk, akkor érdekes, hogy míg a németek a tartórudakat be tudták színezni feketére, addig a portugálok ezzel sem fáradoztak, hanem meghagyták pirosnak. Persze ha lesz egy kis időm és türelmem, akkor lehet hogy majd besatírozom egy filctollal, de azért érdekes hogy erre nem vették a fáradtságot. Elérkeztünk a pilótafülkéhez, ahol mindkét gyártó megérdemelne egy Benny Hill-es fejcsapkodást. A Minichamps sisakja sokkal jobban van kivitelezve mint a riválisáé, de a pilóta feje úgy mered lefele, mint egyszeri diák, aki nagyon feltűnően puskázik a dolgozatnál. Az Onyx-nak meg azt tudnám felróni hibaként, hogy méretarányban túl kicsi az autóhoz képest a bukósisak mérete. A pilótafigura kialakításánál pedig mindkét gyártó a faék egyszerűség híve volt.

A motorborításhoz érkezve érdekes dolgokra bukkanhatunk. Az egyik az, hogy míg az Onyx-nál kialakították a tanksapka rész idomait az autón, addig a Minichamps-nél nem vették erre a fáradtságot. Ezt leszámítva a két autó ezen a részen megszólalásig ugyanaz. Végezetül pedig elérkeztünk a hátsó szárnyhoz. Na, itt komoly meglepetés fogadott. Az Onyx modelljének a hátsó szárnya valamennyivel keskenyebb, de ami ennél is feltűnőbb, hogy jóval magasabb, mint a Minichamps-es verzió. Ezt is be lehet annak tudni, hogy egy korai modellverzióról beszélünk? A kérdés jó, de nem tudok erre egyértelmű választ adni, de az tisztán látszik, hogy ha csak az eredeti képeket nézem az autóról, akkor a németek munkája közelebb áll a valósághoz. Az egyetlen dolog, amiről nem ejtettem még szót az a gumik. Ugye nekem azért is tetszett meg az Onyx-os autó, mert gyárilag esős gumival adták ki, de az is feltűnt, hogy kerületre jóval kisebb, mint amilyennek lennie kéne. Ott van az FW17-es, aminek külön vettem egy gumiszettet és onnan is látszik, hogy nem csak ahhoz, de még a száraz pályára való slick gumikhoz képest is kicsit kisebb az átmérője, ami egy kicsit számomra érthetetlen. Ettől függetlenül jól néz ki, csak hát van benne némi kivetnivaló.

 

Összegzés:

Nehéz igazságot tenni a két autó között, mert mind a kettő mellett bőven szólnak érvek és ellenérvek egyaránt. Először is bármelyiket is válasszuk, ki kell fogni egy hibátlan példányt, ami nem egyszerű feladat, mert ha más nem is, de a matricák biztos, hogy már nem lesznek tip-top állapotban. Ha az árukat nézzük, akkor egyértelműen az Onyx autója gazdaságosabb, de a doboz téren egy picit inkább a Minichamps felé hajlok. Természetesen a legfontosabb szempont a minőség, ahol ha nem is sokkal, de én a német gyártót jobbnak látom. Ha csak ránézek akkor nekem a Minichamps autója jobban bejön, de azért az Onyxnak sem kell szégyenkeznie, mert az első kiadásaihoz képest nagyon sokat léptek előre minőségben. A lényeg az, hogy bármelyiket is választjátok, mindkettővel jól jártok és szép darabja lehet a gyűjteményeteknek.

Végül titeket is megkérdezlek, hogy nektek melyik tetszik jobban? Onyx vagy a Minichamps?

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr8115593104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P4K 2020.04.17. 12:46:01

Én a Minichampsre voksolol, de ahogy Te is írtad mindkettőnél látok érveket pro és kontra. A Minichampsnél furálom, hogy lehagyták az antennát és a tankoló nyílást ami nekem kicsit csalódás, de összességében így is jobban tetszik. Az arányokat szerintem jobban eltalálták, legalábbis amennyire képről meg lehet ítélni. Az Onyxos modell kicsit szélesebbnek is tűnik. Vagy ez csak a látszat?

A Gyűjtő 2020.04.18. 08:55:04

@P4K: Pontosan, van egy pár dolog, amit elég gáz, hogy lehagytak a Minichampsről, de nem is inkább az tetszik jobban egy kicsivel. Amúgy igen egy nagyon picit szélesebb az Onyx mint a Minichamps autója.

Psyman 2020.04.18. 19:29:48

Az Onyx (meg a Vitesse, meg még egy harmadik ami most nem jut eszembe) pont azért ment tönkre, mert a Minichamps meg a Brumm teljesen újfajta gyártási technológiákat vezettek be, aminek az eredménye jobban kidolgozott modell ugyanazon a bekerülési áron. A leginkább szerintem ez az első felfüggesztésnél tettenérhető, ahol az Onyx még alulról csúsztatta be az elemeket, míg a Minichampsnál a karosszéria már szépen körbeöleli őket. A másik, amiben a Minichamps nagyot lépett előre, az a fém alkatrészek esztergálása. Az Onyx autók gyakran sorjásak itt-ott, a Minichampsnél ezt gyorsan sikerült kiküszöbölni. De felhozhatnám a tartósabb műanyag és gumi alkatrészeket (főleg a kerekek hajlamosak fehéredésre nem megfelelő tárolás esetén), vagy a matricákat, amiken a Minichamps két év alatt teljesen új etalont teremtett.

Mindezekkel együtt nem írnám le az Onyxot sem. Rengeteg olyan modell van, amit csak ők adtak ki (könyörgöm Spark, Pacific PR01-et kérek karácsonyra!), és a megkímélt darabok is olcsón elérhetőek, és még mindig remekül mutatnak.

A Gyűjtő 2020.04.19. 12:08:18

@Psyman: Szia!
Köszönöm a kiegészítésedet, olyan infókat is leírtál, amikről nem tudtam. Azt hittem teljesen más okok miatt ment tönkre az Onyx. Sajnáltam is, mert amit mondtál is, hogy olyan autókat is kiadtak, amiket más nem.
Amúgy én sem írom le az Onyx-ot, legalább 10 autóm tőlük van, köztük a legelső amivel kezdtem. Aminél lehetséges ott egy újramatricázás vagy egy gumicsere után már teljesen szuperül néznek ki.
Viszont azt nem mondanám, hogy olcsók, főleg a megkímélt állapotúak. Vannak olyan darabjaik már-már ritkaságnak számítanak és elég komoly összegeket eltudnak kérni értük.
Amúgy pont a Pacifice-t kiadta az Onyx. :D Nekem meg is van Belmondo-val a volánja mögött. De amúgy az 1994-es Footwork-öt is felfedezhetné végre valaki és kiadhatná 1:43-as méretarányban. Na az nagyon hiányzik a gyűjteményemből.

Psyman 2020.04.20. 11:47:08

A Pacific nekem is megvan, de az valójában csak egy újrafestett Benetton B193B, nem az igazi. A Minichamps emg a Spark meg annyiival részletesebbek, hogy nagyon hiányzik...
A '94-es Footwork nekem is kellene, de ha már itt tartunk, az az évi Minardit is kiadhatnák végre :)

A Gyűjtő 2020.04.21. 07:41:44

@Psyman: Na ne már... Ennyire lusták lettek volna az Onyx-nál? Ha ez igaz akkor elég elszomorító.
Sajnos a 94-es szezonból több autó is hiányzik, mint amit te is leírtál a Minardi. Néha Ebay-re felraknak egy-egy összerakott Tameo-s autót, de azt gondolhatod, hogy milyen aranyáron megy el... :)

Psyman 2020.04.22. 06:46:56

@A Gyűjtő: Bizony! Ha megnézed első sorban a sebváltó körül a borítást, akkor látod, hogy a PR01-é egészen más, viszont teljesen megegyezik a Benettonéval. Igazából a Pacificnek is jobb volt így, mert legalább kiadták az autóikat.
A Tameo kiteket már én is nézegettem, főleg hogy egy csomó minden csak így szerezhető be (Onyx/Monteverdi, egy csomó Minardi, meg olyan nyalánkságok, mint a Token, vagy a Scarab...). Komolyan gondolkodom, hogy bele kéne vágni az összeépítésükbe, de előbb kellene egy hely, ahol az apróságaim nem férnek hozzá a félkész modellekhez :)

A Gyűjtő 2020.04.22. 21:31:04

@Psyman: Ne... Most egy világ dőlt össze bennem. :( Erről az jut eszembe, amikor egy fickó megvett egy eredeti Footwork-öt, majd átalakította Ferrarivá... :)
Tameo gondolatával már én is eljátszottam, de ahhoz szerintem elég profi makettezőnek kell lenned. Na meg igen az sem baj, ha biztonságos helyen vannak. :) Ha egyszer kipróbálnád oszd meg majd a tapasztalatodat!