F1-es modelljeim

A Senna sor – 6. rész

2020. október 03. - A Gyűjtő

Elérkeztünk sorozatom végéhez, amiben Ayrton Senna Forma-1-es autóit veszem górcső alá. Nem maradt más hátra, mint a brazil géniusz két utolsó autója az 1993-as McLaren MP4/8 és a tragikus sorsú 1994-es Williams FW16. Senna a Honda kivonulása után még egy évet maradt a McLarennél, megrázta magát és sokszor borsot tört a jóval erősebb Williams-ek orra alá. Aztán 1994-re végül átszerződött a „nyerő” csapatba, ahol sajnálatos módon nem tudott kiteljesedni, mert Imolában utolérte a végzet. Ezúttal is mesélni fogok arról, hogy honnan és melyik gyártótól lehet beszerezni ezeket a modellautókat, valamint némi háttértörténettel is szolgálok nektek a sajátjaimról és végül, de nem utolsósorban szavazhattok arról, hogy melyik Senna autó tetszik nektek a legjobban. Vágjunk is bele!

sennasor6resz.jpg

Rövid történelmi áttekintés csak a rend kedvéért. Az 1992-es szezon elég csalódást keltően alakult a brazil és csapata számára. Ráadásul a helyzetet tovább nehezítette, hogy az istálló motorszállítója a Honda kivonult a Forma-1-ből. Senna sem ragaszkodott már a McLarenhez, sokkal szívesebben vezette volna valamelyik domináns Williams-et, de mivel pont ősi riválisát Prost-ot szerződtették le 1993-ra, ezért ez a dolog kútba esett. A McLaren végül a Ford személyében talált motorpartnert és sikerült a brazilt is meggyőzniük Ron Denis-éknek, hogy ha csak futamról-futamra kötött szerződéssekkel is, de maradjon még egy évet a Wokingiaknál. Senna pedig nem alibizta el az évet és bár jelentős hátrányban voltak a Williams-ekkel szemben mégis sikerült megnehezítenie Prost-ék dolgát. Emlékezetes momentumokból nem volt hiány abban az évben, elég csak a Donington Park-ban megszerzett csodás győzelmére gondolni vagy utolsó hazai közönség előtt elért sikerére. A nyolcas számú McLaren mondhatni erőn felül teljesített és megszerezte az egyéni pontverseny második helyét. 1994-re már Prost sem tudta megakadályozni, hogy a brazil a Williams-hez igazoljon, így a francia inkább bajnokként a visszavonulás mellett döntött, minthogy újfent egy csapatban versenyezzen legnagyobb riválisával. Szóval Senna a Williams-hez került, ahol Damon Hill lett a csapattársa. Igen ám, de egy sor szabályváltozás miatt a brit csapat előnye szépen lassan elpárolgott az új regulákhoz jobban alkalmazkodó Benetton-hoz képest, amit Michael Schumacher vezetett. A két kiváló pilóta között valószínűleg legendás párbaj alakult ki volna, ha az élet nem szól közbe Imolában, ahol egy versenybalesetben Ayrton Senna életét vesztette. A Forma-1 egyik legnagyobb alakja hagyott itt minket azon a tragikus napon, de emléke örökké velünk él majd, akár modellautók formájában is.

MP4/8

Alapból is nagyon tetszik a McLaren akkori festése (ami ugye a főszponzor Marlboro miatt lett olyan amilyen), de Senna-val a volánja mögött és a nyolcas számmal – ami a szerencseszámom – az orrkúpon még jobban bejön. Szerencsére ezt az autót nagyon sokféle kiadásban kiadták, így van miből válogatni. Legelőször talán az Onyx dobta piacra, és egy ilyen darabhoz nekem is volt szerencsém. Ezeken a modelleken már volt visszapillantó tükör, de az arányok kicsit elnagyoltak voltak és a sisak sem volt a legszebben kidolgozva. Ezután szereztem, be egy LANG verziójú Minichamps autót, ami szintén nem egy mai kiadás. A két autót volt alkalmam egymás mellé tenni és hát zongorázni lehetett volna a különbséget a németek javára. Viszont ennél a sorozatnál is az a legnagyobb probléma, mint a legtöbb koros Minichamps autónál, hogy a matricák már nincsenek a legjobb állapotban. Nagyon nehéz kifogni egy hibátlan modellt, de ha sikerül is, akkor garantáltan elkérik az árát. Persze a vicc az egészben, hogy bár van minőségi különbség az Onyx és a Minichamps régi kiadása között, de árban nem túl jelentős. Az Onyx mivel egyre jobban ritkasággá vállik, ezért néha egy-egy jobb darabért 10 ezer Forintot is elkérhetnek, míg egy hibátlan Minichamps autót már 14-15 ezer körül is ki lehet fogni. Sőt, ha valaki türelmes, akkor még ennél is olcsóbban juthat hozzá. Aztán pár éve új távlatok nyíltak meg azok előtt, akik megszerették volna szerezni az MP4/8-ast. Az Altaya is kapva kapott az alkalmon és kiadta pilótásan és pilóta nélkül egyaránt ezt az autót. Egy ilyen modellhez már akár 5 ezer forintért is hozzájuthatunk és ha bár nem is egy Minichamps minőség, de egy fokkal jobb, mint az Onyx és árban is sokkal jobban megéri. A másik jelentős érv, ami mellette szól, hogy míg a portugálok és a németek modelljeit, ha felakarjuk matricázni, akkor le kell szednünk a fölösleges feliratokat az autóról, addig az Altaya modelljeit már matricázásra készen árulják. Viszont azokra is gondolva lett, akik a legjobb minőséget szeretnék magukénak tudni, hiszen nekik ott van a Minichamps új sárgadobozos kiadása. A modell kidolgozottságáról ódákat tudnék zengeni, egyszerűen tökéletes. Nekem is már egy ilyenem van és tényleg egy rossz szót nem tudok mondani róla. Az autó matricázásra készen áll, de természetesen nem mellékelnek hozzá matricaszettet, azt nekünk kell külön megvásárolni. Ezen kívül, ami probléma lehet sokak számára azaz ára. Ezt az autót bőven 20 ezer forint felett árulják, még szerencse, hogy annak idején én ennek a töredékért vettem meg. Sajnos az utóbbi időkben a modellautó árak is kicsit elszálltak, de aki tényleg egy minőségi darabot akar, annak érdemes a zsebébe nyúlnia nem fogja megbánni.

FW16

Ez az az autó, amivel Dunát lehetne rekeszteni, ahhoz képest, hogy egy igen rossz emlékű modellről van szó, amivel alig tett meg pár kört (Braziliában a verseny háromnegyedénél kiesett, Japánban rajtbaleset után kiállni kényszerült, majd Imolában 5 kör jutott neki…) versenykörülmények között Senna. Az FW16-os az a modell, amit egyik Senna rajongó sem zárt a szívébe, pedig amúgy egy szép autóról van szó és ha teljessé akarjuk tenni a gyűjteményt, akkor ez a modell is megkerülhetetlen lesz. A helyzet itt is nagyon hasonló, mint az MP4/8-asnál és a sok hasonlóság miatt nem is ereszteném annyira bő lére a dolgot. Ugyanúgy az Onyx, Minichamps, Altaya hármas adta ki ezt az autót. Annyi különbséggel, hogy az Onyx-os autók valamennyivel olcsóbbak, akár 5 ezer forint körül is ki lehet fogni egy ilyen Williams-et, de érdemes inkább egy Altaya-s verzióra beruházni, ha olcsón akarjuk megszerezni, mert maximum egy-két ezer forinttal lesz drágább. Nem beszélve arról, hogy az Onyx egyes kiadásain nem nagyon törték magukat olyan dolgokon, mint a sisak felmatricázása, csak egy szimpla citromsárgás pilótafigura ül az autóba, ami eléggé lelombozó. Mincihamps-ből is van régi LANG és Sárgadobozos kiadás egyaránt. Előbbi ára olyan 10 ezer forint körül mozog, de hogy egy ilyet kifogjunk, ahhoz némi szerencse sem árt. Ahogy ugyanúgy érvényes itt is, mint a McLarennél, hogy alaposan nézzük át, hogy mennyire vannak rossz állapotban a matricák, mert könnyen belefuthatunk egy-egy rossz állapotú darabba, aminek a javítása igazi kihívás tud lenni. Főleg a hátsószárny oldalsó lapkáján lévő fehér matrica szokta megadni magát, amit elég nehéz pótolni. A sárga dobozos kiadásnak az árát elkérik, de cserébe olyan különleges darabot adtak ki, mint a speciális hátsószárnnyal szereplő Csendes Óceániai modell. Matricázási szempontból az Altaya és az új kiadású Minichamps autó van úgy kialakítva, hogy már egyből lehet is matricázni. A másik két fajtánál elég nagy gyakorlat szükséges ahhoz, hogy Rothmans-es autóvá alakítsuk őket. Itt is az a véleményem, hogy aki maximalista az inkább sárga dobozos kiadást vegye meg, főleg azért, mert sok másik Minichamps-es Senna-s autóhoz képest nem sokkal drágább. Számosítva, most például láttam 17 ezer forintért is és ha azt nézem, hogy egy hibátlan régi Lang kiadásért 12-15 ezret is elkérhetnek, akkor ez már nem jelentős különbség.

Ha nagy nehezen is, de sorozatom végéhez értem, amiben bemutattam nektek a saját Senna soromat és azt, hogy hogyan juthattok hozzá a brazil legenda 1:43-as méretarányú modelljeihez. Remélem sok hasznos infóval tudtam szolgálni. Nem maradt más hátra, minthogy megszavazzátok, hogy nektek melyik Senna-s autó tetszik a legjobban. Legközelebb egy másik leganda autóit mutatom be, ha nem is ennyire részletesen, de egy képgaléria erejéig mindenképp.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr5216225574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P4K 2020.10.11. 00:50:47

Számomra az MP4/5B, mivel ezt az autót volt szerencsém élőben is szemügyre venni. Ettől függetlenül mindegyik tetszik, a Tolemanok talán a legkevésbé.
süti beállítások módosítása