Egy korábbi bejegyzésemben már kifejtettem, hogy miért szerettem volna annyira megszerezni Alain Prost 1989-es McLaren-jét. Ezzel most nem is untatnálak titeket, ha szeretnétek vissza tudjátok olvasni azt a történetet. Röviden a lényeg az, hogy megelégelve azt, hogy évek óta tartó hajkurászás után sem sikerült megvennem ésszerű pénzügyi kereteken belül ezt az autót pilótásan, arra a döntésre sarkalt, hogy a saját kezembe vegyem az ügyet. Volt már néhány átalakításom, szóval nem volt új számomra ez a műfaj, de most egy minden eddiginél nehezebb kihívással kerültem szembe.

Először ez egy rövid gondolatmenetet volt, amit csak egy modellautós Facebook csoportba szántam, de aztán annyira hosszú lett a mondanivalóm, hogy jobbnak láttam, hogy ha egy egész bejegyzést szentelek neki a blogon. EU-n kívülről vásároltam és eléggé megjártam, most pedig elmesélném ennek a sztoriját, hogy min mentem keresztül és hogy nektek már ne kelljen ezt megtapasztalni.

Örömmel jelenthetem, hogy a 900. feliratkozó is meglett az instagram fiókomon. Ennek örömére pedig egy újabb képgalériás bejegyzéssel jelentkezem. Továbbra is arra bíztatlak titeket, hogy ha nem akartok a legfrissebb képekről lemaradni, akkor érdemes ott is bekövetni engem. Ha pedig már életjelet adok magamról, akkor szót ejtek pár dologról, hiszen a háttérben történt egy-két dolog. Az egyik, hogy a Looksmartot bemutató bejegyzésem frissült néhány elég fontos információval, amikről nem rég szereztem csak tudomást és mindenképp úgy éreztem, hogy helyre kell igazítanom pár dolgot. Továbbá sikerült a McLaren MP4/5-ös projekt, amiről nem sokára olvashattok is majd itt a blogon. Addig is viszont nézegessétek meg a legfrissebb képeket!

Nem rég egy másik városba költöztem át és természetesen vittem magammal a gyűjteményemet is. Közel 350 modellautót becsomagoltam, elszállítottam és utána kipakoltam. Nem volt egy sétagalopp dolog vagy mondhatnám azt is, hogy ezt még az ellenségeimnek sem kívánnám. Munka mellett több, mint egy hétig tartott elcsomagolni mindent és a kicsomagolás sem volt egy gyors folyamat. Időközben volt időm kitapasztalni, hogy egyes gyártók mennyire készítettek felhasználóbarát csomagolást a modellautóknak, így a következőkben jöjjön egy totálisan érdektelen rangsor arról, hogy melyik gyártónál lehet a legkönnyebben le-fel csavarozni a talpazatra a modellt és melyiknél kínszenvedés az. Na meg nem utolsó sorban néhány jó tanács, ha egyszer nektek is mozgatni kéne a gyűjteményeteket – de komolyan kívánom, hogy ne kelljen.

Immár 11. alkalommal érkezik a Toyphotography képgalléria. Legutóbbi képválogatásos bejegyzésem óta az instagram fiókomon meglett a 700. feliratkozó is és már nincs messze a 800 sem. Ha nem akartok a legfrissebb képekről lemaradni, akkor érdemes ott is bekövetni engem. Ismételten volt olyan képem, ami igencsak elnyerte a közönség tetszését és 1000 lájk fölé jutott és volt olyan is, amihez nagy reményeket fűztem, de végül alig karcolta meg a 100-at is. Sosem lehet tudni, hogy miből lesz a cserebogár. Nos, nem is húznám tovább az időt, a továbbra kattintva csemegézhettek a legutóbbi képeim közül.

Sosem volt még TSM-modellem, pedig csak jókat hallottam róluk. Ennek leginkább az volt az oka, hogy nem sok Forma-1-es autót adtak ki – sokkal inkább az Endurance versenyautók a fő profiljuk – és a többségükbe nem is tettek pilóta figurát, ami nálam eléggé fontos kritérium. A TrueScale Miniatures avagy, ahogy a későbbiekben hivatkozok majd rájuk: TSM-modellek minőségéről ízelítőt kaphattam a Pit Lane Modelshop fényképein keresztül, ami eléggé meggyőző volt, így amikor megvettem ezt az autót, akkor nem tartottam attól, hogy zsákbamacskát fogok venni. Mivel a Minichamps révén már megvolt Ayrton Senna 1989-es McLaren-je így magától értetődő volt, hogy ha már megszereztem Prost autóját is egy másik gyártótól, akkor egy modell párbajos cikkben összehasonlítsam ezt a kettőt.

Imádom a 80-as évekbeli Forma-1-es autókat, pedig csak archív felvételeken láttam őket versenyezni. Ez a korszak modellautók terén – a mainstream versenygépeket leszámítva – sokáig el volt hanyagolva. Aztán jött a Spark és kiadott néhány kevésbé ismert modellt ebből a korszakból. Ilyenek a Larrousse – nem két perc volt mire megtanultam helyesen leírni a nevét – Forma-1-es autói is, amik mindig is nagyon tetszettek. Főleg a formájuk és a festésük nyerte el különösen a tetszésemet. Karácsonyra a családom meglepett egy ilyen 1988-as versenygéppel, ami némi matricázásra szorult.

Az Instagramomon szépen csöndben meglett a 600. feliratkozó is, amit nagyon szépen köszönök, de ami ennél is nagyobb durranás volt számomra, hogy az egyik képemre több, mint 2000 lájk érkezett. Hogy melyikre? Azt egyelőre nem árulom el, de ha a továbbra kattintottok, akkor megtaláljátok a megfejtést. Bevallom, nem hittem volna, hogy pont az a képem fog nagyot szólni, de nagyon örültem neki, hogy ennyi embernek tetszett. A folytatásban a legújabb képeken kívül egy kis meglepetéssel is készültem nektek. 

Több száz modellvásárlás van a hátam mögött, amibe még belegondolni is hátborzongató. Ez idő alatt rengeteg pozitív és negatív élmény is ért. Míg sokan csak azzal szeretnek dicsekedni, hogy milyen modellt szereztek be áron alul, addig én – még ha rám nézve nem is túl hízelgő – elmesélem azokat a sztorikat is, amikor csúnyán megjártam valamivel. Hogy miért? Hogy tanuljatok belőle. A modellautó vásárlás sem fenékig tejfel és érhetik kellemetlen meglepetések az embert. Sok éves tapasztalatot összegyűjtve összeírtam egy listát, hogy honnan vásárolhattok nyugodt szívvel modellautókat anélkül, hogy kellemetlen meglepetésekben lenne részetek.

Van az a mondás, hogy ha az élet citrommal kínál, akkor csinálj belőle limonádét. Én pedig pontosan így tettem. Egy félresikerült üzlet után az a helyzet állt fent, hogy lett két Brabham BT52-es versenyautóm. Az első sokk után pedig jött az isteni szikra, hogy lehetne egy bejegyzést írni és összehasonlítani a kettőt, hiszen ilyen írásom régen volt már. Szóval lássuk, egy viszonylag új kiadású Altaya mennyire tudja felvenni a versenyt egy régebbi kiadású Minichamps-el?