F1-es modelljeim

Matricázás – Lotus 94T

2020. október 09. - A Gyűjtő

Mindig nagy öröm, amikor sikerül felmatricáznom egy-egy autót, de ennél a versenygépnél szó szerint úgy éreztem, hogy fel lett öltöztetve azáltal, hogy megkapta a maga John Player Special matricáit. Egyszerű volt megcsinálni? Ugyan már, mikor az?

lotus94tmansell.jpg

Pedig a képlet egyszerű. Ahogy sokszor írtam mostanság egyre jobban bevett szokás, hogy a modellgyártók nem nehezítik meg a gyűjtők dolgát és úgy adják ki a modelleket, hogy egyből lehessen őket dohányreklámos feliratokkal ellátni. Sőt sokszor – mint ahogy most is – még a matricaszettet is mellékelik hozzá. Ezek után kicsit érthetetlen számomra, hogy miért nem lehet gyárilag rárakni az autókra ezeket a matricákat?! Mindegy, így legalább marad egy kis kihívás, nem igaz?

A 94T nem a Lotus legismertebb modellje. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ha arany-sárga autóról van szó, akkor az embereknek leginkább Senna 97T vagy 98T-s autója ugrik be legelőször, pedig szerintem ez a versenyautó is ugyanolyan gyönyörű (erről jut eszembe, még mindig tudtok szavazni a legszebb Senna-s autóra). A másik ok az, hogy ennek a típusnak csak hat verseny adatot meg az 1983-as szezonban. A 94T a zömök kinézetű 93T váltotta fel szezon közben és Mansell-nek sikerült is egy dobogós helyett elcsípnie a Brands Hatch-ben tartott európai nagydíjon. Bár az 1983-as szezont még főleg a nyílhegy formájú autók határozták meg, de már ez a Lotus is jól mutatta, hogy a jövőbeli nyerő kocsiforma inkább már ez lesz.

Igazából nem volt rajta a bakancslistámon ez az autó, de mivel szeretem Mansell-t és mostanság a gyártók ő hozzá is visszanyúltak, ezért megpróbálom becserkészni a korábbi autóit, főleg ha még ilyen szépek is. Ám nem olcsó mulatság egy ilyen autó. Az Ebay-en 30 ezer forint felett kóstál. Ennyit azért nem ér meg nekem. Viszont az egyik magyar webshop-ban pont leakciózták ezt az autót. Így sem volt olcsó, de a többi kínálathoz képest jóval áron alul volt, aminek nem tudtam ellenállni. Jó jó, igen a Pit Lane Modelshop-ról van szó és talán akad még raktáron ebből az autóból akciósan náluk, de ezt nem tőlem tudjátok…

Megjött az autó és hát szép-szép, de azért nem az igazi. Hülyén hangzik, de olyan csupasznak tűnt így szponzori feliratok nélkül. Persze nem baj, hogy nem tették fel rá az álcafestést, mert akkor nincs azaz Isten, hogy belevágjak a leszedésébe, de elgondolkodtam, hogy így matricák nélkül ez az autó tényleg nem teljes. Szerencsére mint mondtam adtak hozzá matricát. Először megrökönyödtem, hogy mennyi felirat és logó jár ehhez az autóhoz. Nem gondoltam volna. Szóval az első feladat megint az volt, hogy alapos kutatómunkát végezzek, hogy mi hová kerüljön. A következő lépés volt, hogy felrakjam a matricákat. Itt két dolog volt, ami eléggé megkeserítette a dolgomat. Az egyik a matricák minősége volt. Nem tudom már számon tartani, hogy hányféle matricával dolgoztam életem során, de az biztos, hogy minden egyes fajta másképp viselkedik. Az egész kicsi dolgoktól, a jelentős dolgokig sok mindenben eltérnek és ehhez minden egyes alkalommal alkalmazkodnom kellett. Ez a matrica rettentő rossz volt több szempontból is. Viszonylag sokáig kellett áztatni, hogy lejöjjön a lapról, nem igazán lehetett mozgatni, inkább csak gyűrődött a felirat, amikor megpróbáltam pozicionálni. Továbbá ha valamin szerettem volna korrigálni, mondjuk egy fél perccel a matrica felhelyezése után, akkor temérdek mennyiségű víz kellett, hogy a matrica feljöjjön a felületről, mert szinte azonnal rátapadt az autóra. Nem is kell szerintem ecsetelnem, hogy ezek a dolgok mennyire megnehezítették a dolgomat.

A következő dolog, amivel úgymond megjártam, hogy négy logó teljesen egyformának tűnt és csak akkor tűnt fel, hogy van némi méretkülönbség, amikor az egyik matrica már az elsőszárnyon volt és feltettem a másik oldalra a logót és feltűnt, hogy az egyik kisebb, mint a másik. Na emiatt szoktam állandóan pampogni, hogy igazán odaírhatnák a matricalapra, hogy melyik matrica hova való… Végül egy matrica látta kárát, amit nem tudtam sértetlenül felszedni a helyéről, így a pilóta mögé sajnos már nem jutott JPS logó. Sajnos ez van. Továbbá a kocsi oldalán lévő John Player Special feliratot sem sikerült zökkenőmentesen felhelyeznem, mert a matricakészítők nem számoltak azzal, hogy egy visszapillantó tükör is keresztezni fogja a matrica útját. Így kicsit be kellett vagdosnom a matrica tetejéből. Végül sikerült mindent a helyére tennem, de nem tudom, hogy a Minichamps-nek, hogy van bőr az arcán ilyen rossz minőségű matircákat mellékelni egy ilyen értékes modellhez?

Minden jó, ha jó a vége? Igen. Ez a kocsi így már tényleg a csodaszép kategóriába sorolható. Nagyon örülök, hogy készen lett, mert szerintem ez a versenyautó így teljes. Ha a matrica minősége nem lenne gyatra és egyértelmű lenne, hogy mit hova kell tenni az autón és az oldalsó John Player Special matricánál belekalkulálták volna a visszapillantó tükörnek a helyét, akkor azt mondanám, hogy egy könnyű matricázás lenne, de így annyira nem volt az.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr8416232984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihályi János 2020.12.06. 22:56:01

Jó napot!
Apukámnak szeretnék karácsonyra egy Ayrton Senna Lotus 98T brazil 1986 modell autót a fanbrands nevű oldaltól. Apukám nagyon imádja a John Player Special feliratot Senna autóján. Akkor kapok rá matricát ezzel a felirattal? Ez lenne a legfontosabb az egész modellen.
Válaszát előre is köszönöm

A Gyűjtő 2020.12.07. 07:54:03

@Mihályi János: Kedves János!
Ahhoz a fajta modellautóhoz, amit kinéztél nem jár gyárilag matrica. Meg lehet külön venni hozzá, de ha kezdő vagy matricázás terén, akkor szerintem ne ezzel kezd. :)
Ha gyárilag matricázott John Player Special-os Lotus-t szeretnél, akkor inkább a régi kiadású Minichamps modelleket ajánlom figyelmedbe.
Üdv.:
Laci

Mihályi János 2020.12.07. 08:13:14

@A Gyűjtő: Köszönöm a válaszát Laci!
Mindenképpen ezt az autót szeretném, ha talán nehezen is, azért megszeretnék próbálkozni vele. Esetleg eltudná mondani hol tudnék venni rá matricát?
Válaszát újra, előre is köszönöm!

A Gyűjtő 2020.12.07. 09:08:20

@Mihályi János:
Szia!
Csak is az Ebay-en tudod beszerezni. Itt van az, amit én is használtam.
www.ebay.com/itm/LOTUS-98T-1986-water-slide-DECALS-JPS-Senna-Laurels-1-43-F1-Car-Collection/223755264616?hash=item3418da6268:g:CK4AAOSwngJeOfHU
Van cikkem is a Lotus 98T-ről, olvasd el, hátha találsz benne használható tippeket. :)

Mihályi János 2020.12.07. 09:19:58

@A Gyűjtő:
Nagyon szépen köszönöm a segítséget és a tanácsot is. Mindenképpen elfogom olvasni a cikket a Lotus 98T-ről és a későbbiekben lehet, hogy több modellautót is megfogok venni.
Mégegyszer nagyon köszönöm a segítségét!

A Gyűjtő 2020.12.08. 21:18:44

@Mihályi János: Szívesen és sok sikert a gyűjtéshez! :)
süti beállítások módosítása