Volt már szó korábban olyan autókról, amiket eddig még sosem adtak ki 1:43-as méretarányban. Most viszont azokat az autókat veszem górcső alá, amiket bár kiadtak, de ha nem szerezted be őket időben, akkor most már nem is nagyon tudod. Vagy nagyon mélyre a zsebedbe kell nyúlnod, de néha még az sem elég, mert egyszerűen nem kaphatóak, mert senki sem akarja eladni a sajátját, de ha mégis, akkor brutális áron. Válogassunk most ezekből az autókból, amikre a legtöbb gyűjtő csak csorgathatja a nyálát.

Nem terveztem, de váratlanul úgy alakult, hogy decemberre egy harmadik bejegyzés is belefér. A Netflix november végén mutatta be a Senna sorozatot, és volt alkalmam megnézni. Sőt, amíg még frissek az élmények, gyorsan meg is osztom a véleményemet. Méltó tisztelgés a legendás pilóta előtt, vagy elkapkodott próbálkozás? A folytatásban kiderül.

Ismét összegyűlt annyi kép, hogy egy képgalériás bejegyzéssel jelentkezzem. A fotózandó autók fogynak, de sikerült beszereznem néhány 1:43-as figurát, amik új ihletett adtak nekem a fotózáshoz. Na, de hogy pontosan miről is van szó, az legyen meglepetés. Egyéb hírként örömmel jelenthetem be, hogy még idén két új cikk érkezik. Az egyik egy izgalmas modellpárbaj, a másik pedig egy kissé rendhagyó bejegyzés lesz.

Októberben egy igazán különleges kalandban volt részem, hiszen Felvidéken meglátogattam Pogány Tibort, és beleshettem a webshopja raktárkészletébe és a kulisszák mögé, ahol a modellek mellett számos Forma-1-es relikviát is őriz. Nem volt egyszerű összehozni a találkozót, de a nála töltött nap felért egy Disneyland-látogatással. A mostani blogbejegyzésemben vele készítettem interjút.

Ez volt az első Ferrari, amire már határozottan emlékszem gyerekkoromból. Néztem a Forma-1-et a TV-ben és egyből beleszerettem ezekbe a piros csodákba. Körülbelül erre az időszakra tehető, hogy Ferrari-szurkoló lettem, bár akkor még inkább csak gyermeki csodálatból, mintsem sportszakmailag választottam kedvenc csapatot. Talán így már érthető, hogy miért is foglal el fontos helyet a szívemben a 412 T2-es. De ahogy a Williams FW16-osnál, így most is felvetődik a kérdés, hogy minek kellett nekem egy újabb ilyen Ferrari a gyűjteményembe? A folytatásban mindent elmesélek!

Amennyire nem volt túl igazságos az Onyx és a Minichamps párbaja, úgy ez sem lesz igazán az. Kicsit igazságtalan összehasonlítani egy majdnem 30 éve gyártott modellautót egy olyannal, ami most jelent meg egy prémium modellautó-gyártótól. Viszont én a buli kedvéért mégis megteszem!

Nem hittem volna, de sikerült 30 alá csökkentenem azoknak a modellautóimnak a számát, amikről még nem készítettem toy photography képet. Természetesen folyamatosan érkezik az utánpótlás a gyűjteményembe, így nem dőlhetek hátra, ha szeretnék mindegyikről ilyen képet csinálni. A szokásos képgaléria mellé pedig izgalmas hírekkel is szolgálhatok, hiszen megvannak a következő blog témák. Az egyik egy újabb modell párbaj lesz egy olyan gyártó modellautójával, ami eddig még nem tette tiszteletét a blogomon. A másik egy nagyszabású átalakításos projekt lesz, ami elég nagy kihívást tartogat számomra, de ha elkészül, akkor remélhetőleg egy sikertörténetről számolhatok be majd nektek. De hogy miről is lesz szó pontosan, az egyelőre maradjon meglepetés!

Valljuk be őszintén, ez a versenyautó valami eszméletlenül királyul néz ki. Ezek voltak az első gondolataim, amikor megláttam az első mintaképet erről az autóról. Az 1980-as évek eleje kicsit homályos nekem, de tudtam, hogy pár évig már akkor is a mezőny tagja volt az Alfa Romeo. Mivel az olasz márkától már vannak modellautóim a kezdeti időszakból és a legmodernebb korból egyaránt, evidens volt, hogy a köztes korszakból is be kell szereznem egyet.

Mostanság nem voltam túl aktív fotózás téren, szóval lassan ideje lenne elővennem a fényképezőgépemet és lőni pár friss képet a modellautókról. Persze nem azért, mert vészesen elfogyóban lennének a képeim, óh dehogy van még bőven. Sokkal inkább azért, mert még több tucat olyan autóm van, amiről nem készítettem még toyphotography képet. Na de most inkább koncentráljuk azokra, akik a 20. részben szerepelnek. Aston Martin az 50-es évekből, A hajsza a győzelemért főszereplői, Mansell utolsó futamgyőztes autója és a Ferrari Le Mans győztes hypercarja, hogy csak néhányat kiemeljek a teljesség igénye nélkül.

Ha valakinek deja vu érzése támadt volna a cím és az autó láttán, akkor az nem a véletlen műve. Van két FW16-os Williamsem, amik már fel lettek matricázva és írtam is róluk egy korábbi bejegyzésben. Ez már a harmadik Williams-em az 1994-es évből, de vajon miért is halmozom ezt a rossz emlékű modellt? A folytatásban kiderül!