F1-es modelljeim

Modellgyártó mustra - Looksmart

2020. március 13. - A Gyűjtő

Az elmúlt egy évben szót ejtettem a legismertebb modellgyártókról, akik 1:43-as méretarányban adnak vagy adtak ki modellautókat, de a lista még így sem teljes. Nem esett szó még a mai bejegyzés főszereplőjéről, a Looksmart-ról, akik kizárólag a Ferrari csapat autóit adják ki. Igaz ők kakkuk tojások ebben a sorozatban, de miért is? A folytatásban kiderül.looksmart.jpg

Nagyon igyekszem változatos bejegyzésekkel jelentkezni, de ne tudjátok meg, hogy milyen nehéz feladat. Míg mondjuk modellgyártóból már egyre kevesebb van amiről írhatnék, addig a matricázós sztorikból van bőven a tarsolyomban. Szerencsére most pont kapóra jött, hogy meglett a második Looksmart-os autóm (na, de hogyan… Ezt majd kicsit lentebb elmesélem), így már úgy éreztem, hogy megérett a dolog arra, hogy írjak erről a gyártóról. Tudom, hogy még közel sem fedtem le az összes gyártót, de ahogy korábban említettem, az olyanokról nem is tervezek írni, amiket még életemben nem láttam és nem is fogtam a kezemben. Némi kitérő után most már térjünk vissza az eredeti témára. A Looksmartot lehet szeretni, utálni és szeretve gyűlölni. Én utóbbi kategóriába tartozom. Ez egy kicsit zavarosnak tűnhet így elsőre, de azért megpróbálom kifejteni.

Miért utálják sokan a Looksmartot?

Az olasz cég vezetői és azoknak az anyukái eleinte biztos sokat csuklottak, amikor elorrozták a Ferrari jogokat a Hot Wheels-től 2015-ben. Igazából nem a márkaváltás tette be sokaknál a kaput, hanem az hogy a Ferrari modellautók árai kilőttek az űrbe. Csak, hogy értsétek a dolgot, egy 2014-es Hot Wheels-es Ferrari-t meglehetett venni 15-20 ezerért, addig a Looksmart 2015-ös Ferrarija már 30-50 ezer forintba került. A Looksmart mellett pedig a Bburago birtokolja még a Ferrari licenszeket, akik bár olcsóbban adják portékájukat, de minőségben F1-es modellek terén, nem igazán ütik meg a Minichamps, Spark vagy akár az Altaya-s autók színvonalát. Magyarán a gyűjtők – ha pilótás autóról van szó – akkor aranyközépút nélkül maradtak és hát sokan vannak, akik csak Ferrarikat gyűjtenek, de nem tehetik meg, hogy egy kisebb vagyont kiadjanak egy-egy miniatűr autóért.

Miért lehet szeretni a Looksmartot?

Mit képvisel a Ferrari? Egyediséget, eleganciát, stílust, exkluzivitást. Valószínűleg ez lebeghetett a Looksmart fejesei előtt, amikor magukhoz vették a Ferrari licenceket. Mint, ahogy az életnagyságú Ferrarikhoz sem juthat hozzá bárki, aki bemegy egy autószalonba és van pénze, most már nagyjából ez a helyzet a modellautóknál is. Na jó, itt azért nem kell külön kérvényt benyújtani, hogy ha szeretnél egy Ferrarit venni, de mégis elérik a „nehezen elérhetőség” érzését. Először is, csak limitált számú autót adnak ki. Ha elfogy, akkor mondhatni, hogy vége a dalnak. Persze emelt áron az utolsó darabokat árulhatja még néhány bolt, esetleg feltűnhet egy-két használt modell is az Ebay-en, de azok sem sokkal olcsóbbak, mint az újak. A Looksmart autók nagyon jól tartják az árukat. Ezek az autók gyönyörűek, a csomagolásuk szép és igényes és mivel erősen limitált számban gyártják őket ezért egy Looksmart-os autó gazdájának lenni igazán különleges érzés. Ha van egy ilyen autód, akkor valami igazán rendkívüli dolog van a birtokodban, amiből csak pár száz darab létezik az egész világon.

Mit kell tudni még a Looksmartról?

Most elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy miért is tartom kakkuk tojásnak a Looksmart-ot a gyártók között. Azért, mert ők csak egy márkanév, semmi több. Az autók gyártását – valószínűleg gazdasági szempontokból – kiszervezik a Spark-nak és végsősorban a Looksmart autói nem mások, mint Sparkok csak más dobozban és más logóval ellátva. Ezzel az információval még csak nem rég szembesültem és eléggé kiábrándítóan hatott. Nincs semmi bajom a Spark-al és a modellautóik minőségével, inkább más miatt nyílt ki a bicska a zsebemben. Felteszem a kérdést, hogy miért kell ennyivel többet fizetni egy Ferrari drukkernek egy modellautóért, mint egy Red Bull, Mercedes vagy McLaren drukkernek? Mire fel van 2023-ban majd 40 euro-s árkülönbség a Spark és a Looksmart autói között?! A válasz nagyon prózai és egyben kiábrándító: azért mert Ferrari. Igen kedves olvasó, a licensz miatt. Az olasz istálló ennyibe nézi a rajongóit. Ha ez nem tetszik, akkor ne vedd meg vagy vegyél Bburago-t. A Ferrari nem csak F1-es autóépítésben, de más téren is példát vehetne a Red Bull-tól, akik sokkal nagyvonalúbbak a rajongóikkal. A Red Bull Shop-ban piaci áron megveheted az energiaitalos autókat, sőt sokszor nagyszabású leakciózások is vannak náluk. Na, de kanyarodjunk vissza a Looksmart-ra.

A Looksmart égisze alatt nem csak F1-es autók jelennek meg. Az olasz sportkocsigyártók széles választékából lehet válogatni, az utcaitól kezdve, a különböző versenyautóig. Amikor 2015-ben beszálltak az F1-es modell bizniszbe, akkor pár évig csak az aktuális szezon Ferrari-jával rukkoltak elő. Aztán az elmúlt pár esztendőben szépen fokozatosan kezdték el bővíteni a kínálatukat. Ma már a 70-es évektől kezdve, a 2000-es évekig számos Looksmart-os Ferrari közül válogathatunk. Most már Lauda 1975-ös Ferrarija, Prost 1990-es versenygépe vagy Schumacher 2004-es világbajnoki autója is megtalálható a repertoárjukban.

A Spark-hoz hasonlóan az autó legkisebb részletei is hihetetlen alapossággal vannak kidolgozva. Teszik mindezt úgy, hogy 1:43-as méretarányról beszélünk, ami méretei miatt még nehezebbé teszi az aprólékos kivitelezést, de mégis elképesztő, hogy milyen jól megcsinálják. Nem is igazán tudom szavakba önteni ezt, inkább nézegessétek meg a képeket vagy olvassátok el a Bburago-Looksmart párbajos bejegyzésemet. Viszont ami még megér egy misét az a tároló doboz. Amikor egy eredeti csomagolású Looksmart autót a kezébe vesz valaki, akkor úgy érzi, mint ha egy több százezres karórának a dobozát tartaná a kezében. Az olaszos elegancia itt is megmutatkozik, szóval nem csak magára a modellautóra, hanem a körítésre is hatalmas hangsúlyt fektettek.

Forrás: Pit Lane Modelshop Facebook oldala

Limitáltságuk miatt, ha egy típust elkapkodnak, akkor vagy még drágábban vagy csak használtan lehet hozzájuk jutni. A 2016-ost újonnan vettem, még pont jókor, amikor még úgymond telítve volt a piac vele. Egy akciót kifogva még valamennyivel olcsóbban is szereztem meg, mint a nagy átlag, de még így is egy rakás pénzt fizettem érte. Aztán a 2017-es autónál pont az történt, amit az előbb említettem. Lekéstem róla és már csak áron felül árulták egy-két helyen. Évek óta a figyelő listámon van és már-már kezdtem letenni róla, hogy valaha is meglesz. Aztán nem rég rám mosolygot a szerencse. Az Ebay-re felkerült egy SF70H-s Ferrari féláron. Oké nem volt meg az eredeti doboza, de annyira megörültem a dolognak, hogy nem sokáig hezitáltam és lecsaptam rá. Amikor hozzám került, akkor vettem észre, hogy van még némi hibája az autónak. Igen, ez picit irónikus, hiszen én blogolok és írok cikkeket arról, hogy mire figyeljetek oda, erre még velem is megesnek ilyen dolgok…

Most pedig játsszunk egy kicsit! Nem mondom meg mi a hibája, először próbáljátok megtalálni. Ha kíváncsiak vagytok a megoldásra, akkor jelöljétek ki a kép feletti részt:

>Az első L alakú antenna letört az orról. Egy egész délutánom ráment arra, hogy megpróbáljam valahogy pótolni a darabot. Végül csak így sikerült. Sajnos ez van.<

dsc_2453.JPG

A lényeg, hogy csak így lehet hozzájutni egy Looksmartos autóhoz. Vagy fizetni kell érte egy kisebb vagyont vagy ha feltűnik egy használt/hibás darab és szerencsések vagyunk, akkor vehetünk egyet olcsóbban. Én nem ugráltam örömömben, hogy az enyém egy erősen érték csökkent darab, de mivel nem szándékozom eladni, így inkább annak örülök, hogy végre ez is megvan!

Előnyök: Gyönyörűen szép, alaposan kidolgozott. Spark autó, csak pirosban.

Hátrányok: Iszonyatosan drága

Ár összehasonlítás:

Fontos! Ezek az árak mindössze a szemléltetést szolgálják és a nagy átlagot (Ebay) veszik alapul. Természetesen egy-egy gyártótól biztos lehet olcsóbban vagy drágábban is beszerezni modelleket, ezek az összegek nem feltétlenül relevánsak!

Ferrari SF15-T

Altaya (pilóta nélküli) – 6-10 ezer Ft

Atlas (pilóta nélküli) – 5 ezer Ft

Bburago (pilóta nélküli) – 4 ezer Ft

Looksmart – 96 ezer Ft (régi ár: 30-50 ezer Ft)

BBR (pilóta nélküli) – 56 ezer Ft

Ferrari SF16-H

Bburago – 4-6 ezer Ft

Looksmart – 50 ezer Ft (régi ár: 25-30 ezer Ft)

BBR (pilóta nélküli) – 53 ezer Ft

Ferrari F2004

Atlas (pilóta nélküli) – 5 ezer Ft

Altaya (pilóta nélküli) – 6-14 ezer Ft

Hot Wheels – 8-20 ezer Ft

Looksmart – 25-60 ezer Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://f1modelljeim.blog.hu/api/trackback/id/tr615511384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P4K 2020.03.30. 18:30:29

Megnéztem közelebbről az apró részleteket az Bburago-s SF70H-mon és valóban nem annyira részletgazdag, mint néhány másik gyártó terméke.
Ettől függetlenül nekem tetszik és meg is fogom tartani, de a jövőben jobban meggondolom, hogy ezt a márkát válasszam-e.
Egyébként engem érdekelne egy Bburago-s vélemény is, ha úgy gondolod, hogy van már elég forrásod egy olyan cikk megírásához.
Segítségképp tudok ajánlani jó minőségű dslr képeket az enyémről, ha az segít az elemzésben.
Érdekelne egy hozzáértő vélemény, még abban az esetben is, ha az negatív.

A Gyűjtő 2020.03.30. 18:34:16

@P4K:
Nagyon kedves tőled, de van már Bburago - Looksmart összehasonlító bejegyézsem. Csekkold le. :)
f1modelljeim.blog.hu/2019/05/03/modell_parbaj_looksmart_vs_bburago
Köszi a felajánlást is, de csak olyanokról írok, amiket kézbe tudok venni és alaposan átnézni, hogy mik az erősségek-gyengeségek és a különbségek. Ezért nincs még Minichamps vs Spark cikkem sem, de ha minden jól megy nem soká az is lesz. :)

A Gyűjtő 2020.03.30. 18:39:16

@P4K:
Hajrá-hajrá! :) Jó olvasgatást hozzá! :)

Berkut 2022.03.06. 11:30:03

Ha már a modell gyártás Rollce- Roycát emlegeted, szerintem érdemes utána nézdned az Amalgam Collection-nek
www.amalgamcollection.com/?currency=USD

A Gyűjtő 2022.03.06. 18:40:46

@Berkut: Persze ismerem az Amalgam-ot. Bár személyesen még nem volt hozzá szerencsém, de hallottam, hogy minőségi modellautókat adnak ki. Az Amalgalm azért nem esik annyira a látókörömbe, mert ha jól tudom nem 1:43-as méretarányú modelleket gyártanak.
Amúgy azt is tudom, hogy 1:43-asok között is van minőségibb, mint a Looksmart, de mivel nálam a pilótás autók játszanak, ezért ebben a kategóriában ezért őket tartom az egyik legjobbnak.
süti beállítások módosítása