Elérkeztünk sorozatom végéhez, amiben Ayrton Senna Forma-1-es autóit veszem górcső alá. Nem maradt más hátra, mint a brazil géniusz két utolsó autója az 1993-as McLaren MP4/8 és a tragikus sorsú 1994-es Williams FW16. Senna a Honda kivonulása után még egy évet maradt a McLarennél, megrázta magát és sokszor borsot tört a jóval erősebb Williams-ek orra alá. Aztán 1994-re végül átszerződött a „nyerő” csapatba, ahol sajnálatos módon nem tudott kiteljesedni, mert Imolában utolérte a végzet. Ezúttal is mesélni fogok arról, hogy honnan és melyik gyártótól lehet beszerezni ezeket a modellautókat, valamint némi háttértörténettel is szolgálok nektek a sajátjaimról és végül, de nem utolsósorban szavazhattok arról, hogy melyik Senna autó tetszik nektek a legjobban. Vágjunk is bele!

Már időtlen idők óta szerettem volna egy forgótálas vitrint, ám nem olyan könnyű 1:43-as autókhoz ilyet találni. Vagy túl kicsi, vagy túl nagy, túl zajos esetleg úgy rázza az autót miközben forog, hogy az ember rendesen fél attól, hogy szétesik. Úgy néz ki ez egy olyan piaci rés, amit kevés cég igyekezett kiaknázni, pedig igény szerintem lenne rá a gyűjtők körében. Kipróbáltam már egyet-kettőt én is, amivel sajnos befürödtem, de most úgy döntöttem, hogy a pénztárcám mélyére nyúlok és egy igazán extravagáns vitrint vásárolok, ami forgótálas és pormentes tároló egyben. Megéri a pénzét? A folytatásban kiderül.

Bevallom mostanság eléggé nehezemre esik írni, pedig még lenne jó néhány olyan sztorim, amit mindenféleképpen szeretnék megosztani veletek. Ilyen ennek a Benetton-nak a története is, mert volt itt minden ami egy gyűjtővel megeshet. Dráma, pech, tanulság és happy end. Szóval itt az ideje, hogy erőt vegyek magamon és megosszam veletek ezt a történetet.

Kedves olvasók! Az a helyzet, hogy mostanság se időm, se kedvem nem volt írni így úgy voltam vele, hogy csak azért nem csapok össze egy irományt, hogy legyen mit kitenni a blogra. Ezt az egészet csak hobbiból csinálom, szóval nem akarok kényszerből írni, mert az biztos, hogy a minőség rovására menne. Az elmúlt időben kicsit megcsömörlöttem, emiatt úgy döntöttem, hogy a heti egy bejegyzés helyett kicsit ritkábban fogok új írásokkal jelentkezni. Aggódni viszont nem kell, még nem tervezem, hogy abbahagyom, mivel van még jó pár ötlet a tarsolyomban, amit mindenképp szeretnék megvalósítani.  Ez a mostani, amolyan "több, mint a semmi" bejegyzés lesz. Mutatok pár képet két friss szerzeményemről, az 1986-os és 1994-es Ligier-ről.

Niki Lauda sokaknak a kedvence és a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Ő a Forma-1 egyik legendája ez nem is vitás. Lehet emiatt is, de nem olcsó olyan modellhez hozzájutni, amiben ő a pilóta. Igen, ezt érdemes kiemelni, mert a pilóta nélküli kisautókat valamennyivel jutányosabb áron lehet megvásárolni. 9 év után végre rászántam magam és bár eléggé a zsebembe kellett nyúlnom, de végre megszereztem az első Lauda-s autómat. Ha pedig már megszereztem, akkor természetesen fel is matricáztam.

Brumm… Régen, ha meghallottam ezt a szót, akkor a medve jutott eszembe és nem egy modellautógyártó. Aztán belecsöppentem az 1:43-as méretarányú Forma-1-es autók gyűjtésének világába és mint Ferrari szurkoló megkerülhetetlenné vált számomra egy idő után ez az olasz manufaktúra. A következőkben megpróbálok minden érdemleges információt elmesélni a Brumm modellautóiról.

Honnan jött az ötlet, hogy szerezzek magamnak egy Zakspeed-et?  Nem egy ismert csapatról van szó, és nem is láthattam őket élőben versenyezni. A történet röviden az, hogy gyerekkoromban gyűjtöttem az F1-es pannini matricákat és ott találkoztam először a Zakspeed autójával, ami nagyon megtetszett. Olyannyira, hogy felnőtt koromban sem felejtettem el, hogy volt egy különleges piros-fehér autó, amin West feliratok voltak. Amikor elkezdtem modelleket gyűjteni, már akkor eltökéltem, hogy egyszer beszerezzem valamelyik autójukat, de sokáig senki nem adott ki Zakspeed-es Forma-1-es versenyautót. Aztán megjelent a Spark, a kis csapatok Robin Hood-jaként, akik ezt a csapatot is felemelték.

Végre eljött a pillanat, amit már a sorozat indítása óta szerettem volna tető alá hozni. A két legismertebb és közkedveltebb 1:43-as pilótás modelleket gyártó cég autóit végre egymás mellé tehetem és összehasonlíthatom őket. Ez a bejegyzés leginkább azért váratott magára ilyen sokáig, mert nem voltak olyan autóim, amikkel ez megtehettem volna. Aztán az is fontos volt, hogy ne egy régi Minichamps-et hasonlítsak össze egy mostani Spark-al, mert az szintén nem lett volna fair az előbbivel szemben. Végül úgy alakult, hogy az alanyok a 2012-es Mercedes-ek lettek.

A 2000-es évek közepén, már egyre ritkábban lehetett dohányreklámokkal futó versenyautókat látni a tiltások miatt, de azt kell mondanom, hogy ez az autó mégis csak akkor az igazi, ha Marlboro feliratok vannak rajta. Miután egyre több Ferrari-mat láttam el dohányreklámos matricákkal, nem volt kérdés, hogy a 2006-os is előbb-utóbb sorra kerül. Az egyetlen ok, hogy halogattam sokáig a dolgot, hogy ez számomra az egyik legszebb Ferrari és mindenképp tapasztalatot akartam gyűjteni mielőtt belevágok, hogy nehogy elrontsam. Örömmel mondhatom, hogy nem baltáztam el a dolgot, de erről ti is tanúbizonyságot tehettek a továbbra kattintva.

Azt hiszem eljött az idő, hogy megörökítsem azt, hogyan áll jelenleg a gyűjteményem, hiszen a blog indulása óta alaposan megnőtt az állomány. Amúgy elég nehéz az autóimról képet készíteni, mert szinte folyamatosan változik a létszám. Most viszont vettem végre a fáradtságot és lefotóztam, az immár 225 darabot számláló 1:43-as (főleg) Forma-1-es autókból álló kollekciót, amit a továbbra kattintva megnézhettek.